Fontos!!!

Hali :3 remélem nem haragszotok érte de valahogy meguntam ezt a sztorit meg nem gondolkodtam hogy hogyan lehetne tovább vinni. na mindegy. most van egy ötletem amit remélem jobban le tudom írni meg minden.. majd kiteszem ide a linket és ha valakit érdekel az olvassa :) aki eddig olvasta ezt a blogot annak köszönöm és sajnálom hogy be kell fejeznem :( <3

Az a bizonyos vasárnap...

   Eddig nem értettem azokat az embereket akik azt mondják hogy az élet túl rövid és élvezni kell mert ha nem teszünk semmit csak elvesztegetünk minden percet. Na meg hasonló ostobaságok. Nem is tudom. Talán velem van a baj hogy ezt nem értem. Minden esetre jó ilyesmin gondolkodni ha már nem tudok aludni. Miért is tenném ha álmatlanul is forgolódhatok? Persze ez csak szimpla cinizmus. Tudom hogy mi vár rám szóval jobb lenne ha aludnék mert Perryn le fog fárasztani. Előre tudom. Az elválásunk sem volt épp barátságos szóval remélem minimum visszaadja a karkötőmet. A telefonomat nyomkodva beszélgetek pár osztálytársammal akik hozzám hasonlóan nem tudnak aludni. Alex mondjuk csak azért van fent mert ivott és az apja épp leordítja a fejét. Közben meg panaszkodik hogy mennyit tud dumálni az örege. Jót nevetek rajta de leteszem a telefont és inkább átmegyek gépre. Ott gyorsabban tudok írni mert még nem szoktam hozzá a gigahipermegaszuper okos telefonomhoz amit szintén Perrynnek köszönhetek. Ahogy beszélgetek velük hallom hogy a szobám előtt elhalad valaki. Ijedten kinyomom a gépet és felállok hogy megnézzem ki volt az. Mikor a folyosóra kilépek nem látok semmit csak pár sáros lábnyomot. Mivel nem akarok bajba keveredni nem megyek ki. A horrorfilmekben ilyenkor hal meg a főhős vagy valamelyik mellékkarakter. Azt hiszem nem kéne több filmet néznem. Végül lefekszek és zenét hallgatva elalszok.

Skillet- Monster

   Másnap mikor felébredek nagyjából fél kilenc körül jár az idő. Halkan kilépek a szobából de a lábnyomok már nincsenek ott ahol az este hagyta a gazdája. Nyelek egyet és köntösben lemegyek hogy készítsek egy kávét. Kinyitom az ablakot hogy kiszellőzzön a konyha a kávé erős illatától. Ahogy beáramlik a kellemesen hideg levegő megborzongok egy kicsit. Imádom az orléansi levegőt. Odahúzok egy széket és úgy kezdem el iszogatni a lágy krémes állagú meleg kávét. Most minden olyan csendes ahogy szeretem. Tökéletes pillanat hogy ne csináljak semmit. Jobb mint a nyári punnyadás a medencében ami az egyik kedvenc elfoglaltságom. De ez sokkal jobb. A hideg ellen meg tudom védeni magam úgy hogy felöltözök de a nyári meleg ellen nem tudok védekezni azzal hogy levetkőzök. Elmosolyodva kortyolgatom a kávét és ilyesmin elmélkedek. Az viszont eszembe se jut hogy mostanában alig olvastam. Már hiányoznak azok a kalandok. De most vannak saját kalandjaim. Miért olvasnám Poe fájdalmas és sötét szerzeményeit ha átélem a saját fájdalmas és sötét élményeimet? Bár nem tudom hogy Sylvia Plath hogy élte volna meg ezeket a dolgokat. (Lehet hogy én is a sütőben végzem.) Vagy épp Neil Gaiman híres karaktere Coreline. Most elképzelem hogy a másik világba lépve zombikra bukkan. De talán Neilnek eszébe se jutna szegény lányt ilyesminek kitenni. Miért jutnak ilyesmik az eszembe? A filmek mellett az olvasást is abba kéne hagynom. Lassan a gondolataimat németül vagy olaszul hallom majd a sok nyelvóra miatt. Vagy csak meghibbantam ebben a fejetlenségben ami jelenleg körülvesz. Jó érzés kicsit lazítani de ahogy ismerem a ház lakóit nem élvezhetem ezt sokáig. Legnagyobb meglepetésemre nem következik be hogy valami megszakítja a gondolataimat. Az utolsó kortyot is lenyelem és felállok hogy elmosogassam a bögrét amiből ittam. Mosogatás közben belép keresztanya aki elég nyúzott.
-Remélem tudod hogy hosszú napom volt tegnap?- leül és a tenyerébe temeti az arcát- valaki sáros cipőben végigment a folyosón és nem tudjuk ki volt az. Te nem láttál semmit?
-Nem láttam. De hallottam. Nem akartam bajba kerülni szóval inkább nem mentem ki hogy megnézzem mi az.
-Nagyon jól tetted. Talán tényleg nincs veszve semmi- mosolyogva néz rám. Látom rajta hogy megkönnyebbült csak mert szófogadó vagyok. A hajamba túrok kicsit.
-Keresztanya.. Perryvel elmegyünk sétálni.. Hozzak valamit a városból?- meglepettség csillan a szemében.
-Nem kell semmi... De miért sétálgatsz Perrynnel?- kérdezi és elmosolyodok.
-Csak barátkozok vele- próbálok biztató lenni de gyanakodva méregetni kezd és hümmög.
-Barátkozol vele? Eddig utáltad.
-Miért tartod számon a kapcsolatomat Perryvel? Vagyis... Perrynnel...
-Szóval becézgeted?- gúnyosan elmosolyodik.
-Tudod hogy értettem...- lehajtom a fejem és kezdek összezavarodni.
-Mindegy. Legalább nem azzal az árulóval vagy- eláll az utamból és elindulok a szobámba hogy felöltözzek.

   Gyorsan felfogom a hajam egy csattal és már indulok is. Elég hideg van szóval szerencse hogy rétegesen öltöztem fel. Ahogy végigsétálok az utcákon látom hogy minél beljebb érek a városban annál kihaltabb minden. A főtéren egy lélek sincs és meglátszik mert szinte semmi sincs csak egy híd a Loire folyó felett és egy hatalmas szobor ami Jeanne d'arc tiszteletére készült. Elvégre innen származott vagy mi. A híd tetején állva figyelem a folyót ami csendesen folyik és csak azt lehet hallani. Semmi mást. Perryn halk lépteit így is meg lehet hallani. Felé pillantok és látom hogy jó kedve van. Igazítok egyet a dzsekim ujján és nagyot sóhajtva figyelem ahogy fellép a hídra.
-Azt hittem el se jössz a tegnapi után- vigyorogni kezd én pedig ismét felsóhajtok.
-Tudni akarom hogy mi folyik itt- a hídnak támaszkodok és a vízre pillantok. Egy percnyi csend lesz úrrá a főtéren mivel mi ketten nem mozdulunk és nem is beszélünk. Perryn meredten bámul engem én pedig a vizet.
-Túl sok dolgot kell tudnod és túl sok lenne a mondanivalóm számodra. Legyen elég annyi hogy csúnya balhé lesz és csak rád számíthatunk- ez a pár mondat visszhangzik a fejemben de nem reagálok. Igyekszek megemészteni a hallottakat. Egyet bólintva nyugtázom hogy értettem. Vagy legalábbis hallottam. Mellém sétál és ő is a vízre pillant. Túl nagy a hatásszünet a párbeszédben így próbálok keresni pár szót ami ide illik. Valahogy semmi sem jön össze. Egy épkézláb mondat sem hagyja el a szám így csak némán állunk egymás mellett. Fura de ezzel is sokat mondunk egymásnak. Végül Perryn felém fordul és a karkötőmet felém nyújtja.
-Köszönöm- mondom halkan és elveszem tőle. Egy pillanatra összeérnek az ujjaink. Érzem hogy milyen meleg és elmosolyodok.
-Tegnap elhagytad- mondja és ezzel el is tereli a gondolataimat a keze melegéről.
-Tudom.. Én dobtam el..
-Na igen.. Nem volt valami szép az a búcsú- mondja halkan én pedig felpillantok rá.

-Elég bunkó voltál- feljebb húzom a sálat hogy valamennyire megvédjem a széltől.
-Nem érted a viccet. Erről nem én tehetek- megvonja a vállát és egy követ dob a folyóba- Egész este ez járt a fejemben. De gondolom inkább el se mondjam. Tudom hogy nem csípsz de barátkozz meg a gondolattal hogy az életed része leszek. Engem bíztak meg hogy vigyázzak rád és ez nagy megtiszteltetés számomra. Egy alapos kiképzés után te leszel a vezére az egyik csapatnak. De neked kell döntened hogy kikhez csatlakozol.
-Nem fogok harcolni- jelentem ki nyíltan és világosan- Nincs miért harcolnom. Pár emléken vagy keresztanyán és Colinon kívül semmim sincs. Csak pár haver és te...
-Ezekért sem akarsz harcolni?
-Azt se tudom hogy mi miatt kéne harcolnom.
-Tudom hogy nevetségesen hangzik de a zombik ellen. A szüleid miatt...
-A szüleim?- erre felkapom a fejem- Mi van velük?
-Már ők is azok. És ha nem állítjuk meg őket akkor mi is azok leszünk...
-Emberként sem jobb az élet... Ha zombik lennénk legalább nem kéne szenvednünk és nem fájna semmi. Az emberek csak pusztítják magukat amíg a zombik próbálnak élni.
-Ezzel mire célzol?- látom rajta hogy nem fogja fel amit mondani akarok.
-Inkább élek zombik közt mint olyan emberek közt akik nem értékelnek semmit.
-Nem lehet hogy mi ketten rossz helyen vagyunk? Mert én is ezt érzem- mélyen és komolyan néz a szemembe ami meglep. A gyerekes és vidám tekintet helyett inkább komor és bánatos. Vagy a téma vagy az emlékei miatt változott ekkorát.
-Már elmehettél volna ha ezt érzed- válaszolom alig hallhatóan de ő így is érti. Nem válaszol csak a vízre pillant. Ebből tudom hogy nem kéne erőltetni a témát. De akkor miről beszélgessünk? Zombikról és harcról nem akarok beszélgetni mert megrémiszt hogy ez a valóság. Másoknak fura és szokatlan. Bár még nekem is. Talán ez az első alkalom hogy elhiszem azokat a meséket amiket régen olvastam. Én vagyok Piroska akit meg akar enni a farkas? Én vagyok Hamupipőke akinek a bálra egerek készítik a ruháját de végül a tündér segítségével jut el álmai báljára? Én vagyok Wendy akit elvisz Pán Péter egy varázslattal teli világba ahol tündérek sellők és kalózok vannak? Nem! Ezeknek a meséknek boldog a vége de az én mesém nem ér véget azzal hogy megment a vadász vagy hogy az üvegcipő illik a lábamra esetleg azzal hogy hazamegyek és rájövök hogy felnőni igenis klassz dolog. Én meghalok és nem írja meg senki a kalandjaimat. Hiszen csak egy ember vagyok akinek ez a sorsa. Ez az én világom és nem akarom hogy ez megváltozzon.

   Végül egy sóhaj töri meg a csendet. Perryn az. Még mindig a vizet figyeli bár semmi izgalmas nem történik benne. Lehet hogy ő is hasonló gondolataival küzd ahogy én. Mindegy is. Nem gondolkodok ezen mert még a végén megsajnálom. A közelben lévő szoborra pillantok és elmosolyodok. Egyszer anya elhozott és én felmásztam rá. Szinte látom magam előtt ahogy kapaszkodok. Ez már csak egy emlék marad. Ahogy minden más is.
-Figyelj Odetta... Egy ideje azon gondolkodok hogy miért te vagy az egyetlen reményünk.. Hiszen te nem is akarsz harcolni- érzem hogy engem néz de nem fordulok felé.
-Perryn ne haragudj de ez a téma most nem alkalmas... Megmondtam hogy nem és reméltem hogy ezzel lezártam ezt az egészet- felé fordulva kicsit elszámolom magam és majdnem nekimegyek de szerencsére elkap.
-Figyelj oda- mondja szigorúan és egy lépést tesz hátra- Ha nem akarsz harcolni akkor rendben. De ne gyere hozzám sírni ha Colin vagy a keresztanyád meghal. Vagy esetleg a kis barátaid- lenézek a földre és az ajkamat kezdem harapdálni.
-Lehet hogy hiányoznának...- pár percig ismét néma csend lesz. Ez így nem jó. Kell valami alapzaj mert zavaró hogy semmit se lehet hallani csak azt hogy mi beszélgetünk. Perryn a haját kezdi igazgatni én pedig figyelem a mozdulatot.
-Olyan kár hogy te is olyan idióta lettél mint a többiek. De ez ellen már nem tehetek. Neked kell döntened- sóhajtva hátat fordít és elindul.
-Miért mész el?- kérdezem halkan.
-Mert semmi értelme hogy maradjak. Nem tartjuk egymást barátnak ráadásul nem egyeznek az értékeink. Mától nem nyaggatlak többet. Tedd azt amit jónak látsz- nem áll meg csak végigmondja amit akar miközben lassan eltűnik. Valahogy rosszul esik amit mondott. Miért ne tartanám a barátomnak? Igaz hogy kiakaszt de ő az egyetlen aki választ ad a kérdéseimre. De ha menni akar akkor menjen. Ki tudja. Lehet hogy jobb is ha nem kedvelem meg jobban. Jelenleg Colinnal járok.

Egy nyugodt hétvége.. mégsem...

   Másnap hulla fáradtan értem haza és nagyjából azóta hallgathatom hogy milyen felelőtlen és önző vagyok. Keresztanya persze megtudta hogy kiszöktem de nem Perryn köpött be hanem az inas. Kezd elegem lenni belőle. Ahogy hallgatom keresztanyát segítek neki a kertben a virágok körül. A kert tele van különleges és ritka virágokkal amiket még nem láttam. Ezért is szeretem ezt a helyet. Megnyugtat az édes illat és a sok vidám szín.
-Odetta figyelj oda!- kiált hirtelen keresztanya és csak arra kapom fel a fejem hogy vérzik az ujjam.
-Jaj.. Bocsánat..- mondom ijedten és egy zsepivel felfogom a vért.
-Várj..- letép egy levelet és ügyesen hozzáerősíti az ujjamhoz- Estére már nyoma se lesz. Csak vigyázz magadra.
-Köszönöm.. Azt hiszem teljesen máshol járok fejben.
-Elképzelhető.. Hozok teát és kiülünk a pavilonba. Pihenünk egy kicsit- mosolyogva feláll én pedig a virágokra pillantok. Mind olyan szép és különleges. Ahogy ott ülök és csak bámulok a színes virágerdőre eszembe jut hogy milyen volt az este és hogy mik történtek. Perry furcsán jó fej volt. Alex totál részeg. Colin pedig folyton eltűnt. Ez mondjuk jól jött hiszen megismertem a suliból mindenkit. Mind olyan kedves és nyitott. Mindenkinek volt hozzám pár kedves szava. Főleg a lányokkal beszélgettem mert ők voltak a józanabbak. Viszont megtudtam hogy ez mindig így megy. Mire észbe kapok keresztanya már a pavilonban ül és rám vár. Gyorsan leporolom magam majd odasétálok. Nincs túl jó idő így a pavilonba betett az inas egy fűtőtestet. Szerintem elég lett volna ő fűtőtestnek.
-Ugye nem csináltál tegnap semmit?- kérdezi miközben én helyet foglalok.
-Nem.. Csak szórakoztunk. És megismertem azokat akik a suliba járnak- látom hogy rosszalló pillantását nem veszi le rólam így megpróbálom terelni a témát- Egyre rosszabb az idő- motyogom majd a teámat bámulom mintha valami érdekes dolog zajlana a csésze mélyén.
-Lassan itt a tél- mondja de semmi érzelmet nem érzek a szavaiban. Akaratlanul felpillantok rá.
-Még nem láttam a kertet télen. Biztos nagyon szép.
-Igen. De ezek a virágok télen is ilyenek és még a hó sem fedi el őket- belekortyol a teába és én is így teszek.
-Kérdezhetek valamit?- kérdezem bizonytalanul hiszen tudom hogy nem lenne szabad.
-Egy kérdésed lehet és semmi több- válaszolja én pedig elkezdek gondolkodni hogy hogyan tudnám megfogalmazni az egyetlen kérdést ami a legjobban érdekel. Sóhajtok egyet ezzel is időt nyerve.
-Mi folyik ebben a házban?- ez nagyjából fedi az összes kérdést amit mellékesen kellene még feltennem. Keresztanya lecsapja a csészét és a teája fele kilötyög. Elég hangos így megremegek.
-Erre nem szándékozok választ adni és el is felejtheted hogy valaha elmondom neked.
-Te mondtad hogy válaszolsz egy kérdésemre és ez az egyetlen kérdés amit fel akartam neked tenni. Azt álmodtam hogy egy zombiszerű lény felém közelít és a tó vizében a tükörkép olyan volt mint apa. Amikor idejöttem aznap nem volt tükörképem amikor belenéztem..
-Nem álmodtad!- a szavamba vágva kiabál- Megszegtél egy szabályt és majdnem meghaltál. Odetta tűrhetetlen a viselkedésed. Kiíratlak az iskolából hogy azok a vadállatok ne vigyenek bele a rosszba..
-Ha tudni akarod már közéjük tartozok. Ez ellen nem tehetsz semmit- mondom kicsit bunkóbb hangon mint kéne- Szeretem Colint és nem szólhatsz bele.
-De igen beleszólok mert nálam laksz. Colin az ellenséged ezt jegyezd meg. Nem szereted. Nem szeretheted!
-Hát ez kész- sóhajtok dühösen és felállok- Akkor hazamegyek.. Vagy mondok jobbat. Colinhoz költözök- határozott léptekkel elindulok a ház felé. Ahogy belépek minden ajtó és ablak bezáródik.
-Nem mész sehova!- mondja egy hang. Az irányába pillantok és az inassal nézek farkasszemet. Érzem hogy nagy bajban vagyok hiszen ha ezt ő mondja akkor csak rosszat jelenthet. Nem mész sehova! Ez az egy mondat visszhangzik a fejemben miközben igyekszek összekapni magam hogy meg tudjam védeni magam ha kell. De beszélni se tudok mert valami fojtó érzés lesz rajtam úrrá így tudom hogy semmi esélyem. Az inas csak gúnyosan mosolyog azon hogy eddig milyen nagy volt a szám most meg milyen szerencsétlen vagyok. Elém lép én pedig reflexből hátrálni kezdek. Mit akar tőlem? Meg akarom kérdezni de nincs hozzá elég erőm.
-Hát gratulálok! Még hogy te fogsz majd segíteni. Jó vicc- nevet majd hátat fordít- Keresztanyád lehet hogy megbolondult. Magadra sem tudsz vigyázni.
-Maga.. miről beszél?- szakad ki belőlem végre de ezt is alig tudom kinyögni.
-Arról hogy te vagy az aki megszabadít minket ettől a rémálomtól ami ebben a városban folyik- válaszolja én pedig összeszedem magam.
-Miért? Mi folyik a városban?- mire választ kaphatnék a kérdésre keresztanya belép és nagyon dühösnek tűnik.
-Hagyd őt békén! Odetta te meg menj fel a szobádba!- nem is kell több. Azonnal felrohanok és bezárkózok a szobámba. Azt se tudom mit tegyek. Lefekszek az ágyra és bámulom a plafont. Nem bírom feldolgozni az infókat. Mi az hogy én szabadítom meg egész Orléans-t a gondjaitól? Teljesen elmerülök a gondolataimban mikor az ablak felől zörgést hallok. Valaki be akar jönni. Felállok és az ablakhoz sétálok. Mikor megpillantom Perryn-t kicsit megnyugszok bár ez ritka pillanat mert általában felkapom a vizet. Kinyitom neki az ablakot ő pedig egy mozdulattal beugrik.
-Miért vagy itt?- kérdezem köszönés nélkül.
-Keresztanyád szólt hogy gáz van. Idejöttem hogy megnézzem jól vagy-e.
-Jól vagyok.. Mondjuk..- lehajtom a fejem- Tudsz rólam mindent.. ugye?- kicsit kapkodom a tekintetem mert zavar minden ami ma történt.
-Tudok.. És elmondok mindent csak nem kéne itt lennünk. Még valaki félbeszakít minket mint általában- válaszolja én pedig egyetértően bólintok.
-Akkor hova menjünk?- oldalra döntöm a fejem és próbálok olvasni az arckifejezéséből.
-Most már nem viszlek sehova. Próbálj meg pihenni és holnap gyere a főtérre a nagy szoborhoz. Ott mindent elmondok.
-Egy főtér nem forgalmas?
-Igen. De nem itt. Az emberek rettegnek így nem lépnek sűrűn a főtér területére.
-És most elmész?- nem tudom miért kérdeztem de totál félreérthető.
-Azt akarod hogy maradjak?- félmosolyt villant és leül- Rendben. Mit szeretnél?- felnéz rám én pedig tanácstalanul összefonom a karom magam előtt.

-Igazából magam sem tudom.. De nem akarok most egyedül lenni- egy nagy sóhajjal leülök az ágyamra.
-Colin gondolom nem jöhet át..
-Perryn.. Légyszi ne provokálj!- figyelmeztető pillantással nézek a szemébe.
-Jó.. De ha egyszer a pasid miért nem vele vagy?- mérgesen nekivágok egy párnát.
-Tudod hogy mi van. Még csak az hiányozna hogy Colint meglássa az inas.. vagy keresztanya..
-Elég kemény dió. De tudom hogy nem vagy hülye. És azt is hogy Colin nem érdemel meg téged..
-Fogd be! Nem tudod hogy milyen szerelmesnek lenni ráadásul azt sem tudod hogy milyen egy normális emberi kapcsolat- kezdek mérges lenni pedig már azt hittem hogy normálisan el tudok beszélgetni vele.
-Gyűlölöm az embereket- megvonja a vállát majd az ékszerekre pillant amiket az asztalomon hagytam- látom eltaláltam az ízlésedet.
-Mert buzi vagy- vonom meg hasonló hanyagsággal a vállam ő pedig felnevet.
-Nem vagyok meleg. Csak van egy barátom aki ért az ékszerekhez. És lány. De bebizonyítom neked hogy nem vagyok meleg- leül mellém az ágyra én meg reflexből felállok.
-El is felejtheted! Nekem barátom van.
-Hát én meg leszarom. Azt hiszed hogy kellenél nekem? Amíg nem hagyod abba a kis színjátékot hogy menő vagy és mindenki imád téged nem is próbálkozok nálad- ő is feláll majd az ablakhoz lép. A szavai nagyon megsértettek. Főleg hogy igaza van.
-A holnap még áll?
-Hát hogy ne. Úgy áll mint Alexnek és Colinnak rád- mondja lazán majd kimászik. Lesokkol amit mond és legszívesebben megfojtanám. Az ablakhoz sietek és megpróbálom fejbe dobni egy ékszerrel ami a kezembe kerül. Kár hogy a legszebb karkötőt találom meg de gondolkodás nélkül utánahajítom.
-Rohadj meg Duval!- kiáltom ő meg röhögve visszafordul és felveszi a karkötőt.
-Hasonló jókat neked is Ismay- erre becsukom az ablakomat és mérgesen a falhoz vágok egy párnát. Mit képzel magáról?! Bejön és összezavar a viselkedésével. Olyan pofátlan és bunkó. De a haja még mindig tökéletes. UTÁLOM!!!

A buli.. Nagy "B"-vel...

   Munka után szó szerint futok haza hogy időben el tudjak készülni. Van négy órám de akkor is. Lány vagyok így kell az idő hogy elkészülhessek. Lassú és halk léptekkel megyek át a nappalin de az inas szinte kiabálva köszönt engem. Intek neki és morogva sietek a szobám felé. Persze a kiabálásra keresztanya felkapja a fejét és kijön a szobájából.
-Odetta.. reggeli nélkül mentél el- azt hittem más indokot talál ki hogy visszaforduljak de ez a leggyengébb próbálkozása. Felé fordítottam a fejem ő pedig rosszalló pillantással néz végig rajtam.
-Ne haragudj.. Siettem a suliba mert pár dolgot el kellett intéznem..- hát jól van. Ez nem jött össze nekem sem.
-Értem.. Most hova mész?- kérdezi én pedig nagyot nyelek.
-A szobámba megyek.. Remélem most nem uszítod rám Perrynt- sóhajtva visszafordulok és elindulok fel a lépcsőn. Hallom ahogy keresztanya lassú léptekkel követ engem. Nem fordulok vissza csak megyek. A szobám ajtaját bezárom és elkezdem előkotorni a legcsinosabb ruháimat. Egy óra alatt sem találok semmit így felhívom Rennét hogy jöjjön át segíteni. Sajnos nem tud jönni mert ő is készülődik a bulira. Ad pár jó tanácsot majd leteszi így egyedül hagyva engem. A fejemet vakargatva állok a ruhakupac előtt és végül sikerül előszednem egy olyat ami talán jó lesz.

   Felveszem és elkezdek sminkelni. Közben felhívom Colint hogy hallhassam a hangját. Azt hiszem tényleg beleszerettem ilyen rövid idő alatt.
-Szia édes!- veszi fel a telefont Colin.
-Szia.. Ugye nem zavarlak?
-Kicsit korán hívsz. Valami baj van?- aggodalmat érzek a hangjában.
-Nem.. Csak gondoltam felhívlak.
-Ez kedves. Mikor menjek érted?- egy kicsit elgondolkodok és a hajamat kezdem begöndöríteni.
-Félóra múlva kész leszek. Ha neked oké akkor kimegyek eléd.. Nem akarom hogy keresztanya meglásson- kuncogva elengedem az utolsó tincsemet a hajsütővel ami a vállamra esik így érzem hogy milyen meleg. Büszke vagyok magamra amiért sikerült ilyen gyorsan elkészülnöm. Van időm csinálni magamról egy képet amit elküldök Renné-nek és Chrissy-nek. Persze nagyon tetszik nekik és ők is küldenek képet magukról. Ők talán még csinosabbak de már nincs kedvem átöltözni. Sunnyogva lemegyek a lépcsőn és csak a ház előtt veszem fel a cipőt hogy ne kopogjam végig a házat. Colin már vár rám és a reggeli csodálkozását felülmúlja mivel az álla leesik.
-Azt a rohadt.. Nem gondoltam volna hogy ilyen csinos leszel- elkezd körülöttem mászkálni majd a derekamra simít- de van egy kis baj..
-Mi?- már majdnem megijedek mikor halkan kuncogni kezd.
-Hogyan szedjem le rólad a többi srácot ha egy pillanatra elfordulok?- tudom hogy csak viccel így észre sem veszem amit mond.
-Szerintem menjünk mert te vagy a házigazda- a házra pillantok és figyelem hogy észrevett-e valaki. Szerencsére még nem de tudom hogy ha tovább ácsorgunk itt lebukok és egy életre bezárnak a szobámba. Colin felül a motorra és a szoknya alját figyeli vigyorogva ami zavar.
-Nem motorhoz öltöztél..
-Majd megoldom- vágok a szavába hogy ne kelljen végighallgatnom a perverz gondolatait. Végül csak féloldalasan ülök fel mögé és erősen szorítom őt hogy ne essek le. Szerencsére épségben odaérünk bár láttam pár rosszalló pillantást az utcákról. Mikor leszállok megpillantom Colin otthonát. A ház hatalmas és letisztult stílusú. Kézen fogva vezet át a ház előtti hatalmas udvaron és átlépünk a hátsókertbe ahol medence van de alig van még pár ember. A kezembe ad egy koktélt és kéri hogy mondjak róla véleményt. Megfogom a csavaros szívószálat és beleiszok.
-Oh basszus! Ebben meg mi van?- azonnal leteszem a poharat.
-Csak egy kis alkohol.. Még nem olyan durva- nevet Colin én pedig visszaveszem.
-Még nem ittam ilyesmit..- motyogom kissé rekedtes hangon de csak legyint. Azt hiszem sikeresen beégettem magam. Colinnal elindulunk tenni pár kört a házban hogy megmutasson mindent. A szobája előtt állva elolvasom az apró táblácskát amin egy felirat virít.

A szexisten szobája!

   Ahogy kinyitja az ajtót körbenézek kicsit. Tipikus fiús szoba. Tele van mindenféle motoros dologgal és alkatrészekkel. Elkezdi bemutatni mindegyiket de engem nem az köt le. Az ágya melletti kis asztalkán egy kép van rajta ő és Perryn. Megrázom a fejem és megint megnézem. A képen olyan jó haverok hogy ha nem ismerném Colint azt mondanám hogy melegek. Szerencsére nem az de akkor is! Gyanakodva figyelem a képet amit észrevesz így gyorsan lekapja az asztalkáról.
-Mi az?- kérdezem de tudom a választ. A kérdésem puszta formaság.
-Hát.. Perryn és én még régen barátok voltunk.. Csak éppen ő más utat választott- megvonta a vállát és a kukába hajította- de ne ezzel foglalkozzunk.
-Akkor mivel? Perryn és te...- elém lép és befogja a szám.
-Ne mondd ki a nevét ebben a házban soha többet!- megszorítja a kezem és valahogy az az érzésem hogy rosszat mondtam.
-Bocsánat..- sóhajtok de kezd zsibbadni a karom a szorításától- engedj el.. kérlek- suttogom mert kezdek parázni ettől a helyzettől.
-Menj ki a lányokhoz- mondja ridegen és elenged.
-Jól vagy?
-Vigyázz magadra és jól leszek- hátat fordít én pedig kimegyek. Az ajtóban még visszanézek hogy megbizonyosodjak nem tud-e kárt okozni magában vagy a szobájában. Látom rajta hogy nyomasztja a téma így egyedül hagyom hogy összeszedhesse magát. Az előszobában Renné épp Chrissy ruháját szárítgatja mert valamivel leöntötte magát. Odalépek és tépek a papírtörlőből és elkezdem én is felitatni róla amit lehet.
-Jaj Odetta.. képzeld mi történt- kezd bele Chrissy kétségbeesve- Alex éppen felém sietett és amikor nekem jött leöntött.. Pedig anya a lelkemre kötötte hogy ne legyen baja a ruhának..
-Nem lesz gond.. A foltot holnap egy perc alatt kiszedem- mondom neki egy biztató mosollyal hogy lenyugodjon.
-Szerencse hogy készültem- Renné egy rövid sötétkék ruhát vesz ki az egyik táskából amit hozott- és még anya feleslegesnek tartotta hogy elhozzam.
-Jaj de szép- csillan fel Chrissy szeme amint meglátja- de nem illik a cipőmhöz..
-Hányas lábad van?- kérdezi Renné nevetve és egy másik táskából cipőket halász ki.
-Most már tudom kit vigyek egy lakatlan-szigetre- elismerően bólintok és pár perc múlva Chrissy készen áll hogy folytathassa a bulit. Kimegyünk a kertbe ahol már egy rakás ember táncol és énekel. Ahogy hallom a suli indulóját mert hatszor szerepel benne. Rajtam kívül mindenki ismeri így cikinek érzem hogy én nem éneklek. Elkezdek tátogni hogy azért legyen meg a hangulata a dolognak. Eléggé béna vagyok így mikor "o"-t kellene tátognom "e"-t meg "i"-t formálok a számmal. Végül véget ér és azt hiszem senki sem vette észre hogy milyen béna vagyok. Megszólal a buli első hivatalos dala és mindenki táncolni kezd. Chrissy Alex és Renné együtt táncolnak én viszont csak szemlélem az eseményeket egy pohár koktéllal. Alex amúgy az egyik osztálytársunk aki iszonyatosan menőnek számít.

   Hirtelen a tömegben egy alakot pillantok meg aki nem illik a képbe. Mindenki vidám de ő egyedül komor és goromba. Ráadásul felém tart. Közelebbről látom hogy Perryn az. Értetlenkedve nézem végig ahogy utat vág magának és leül a mellettem álló székre.
-Hol van a szőke herceg?- kérdezi gúnyosan.
-Nem is szőke- forgatom a szemeimet és felnevetek.
-Nincs kedvem jópofizni- unalmában elkezdi rugdosni a szék lábát.
-Akkor rossz helyen jársz. Mi szórakozni jöttünk ide.
-Látom.. Bazári-majom lettél te is ahogy ez a sok idióta hogy népszerű és felszínes lehessen. Bele se gondolnak hogy milyen lesz majd a valóság ha véget ér ez a cukormázas élet.
-Na persze! Te annyi tapasztalatot szereztél hogy kitörni készül belőled a nagy bölcsesség- halkan felnevetek. Éreztetem vele hogy unom már a társaságát.
-Most még nevetsz de ez nem tart sokáig. Csak meg kell ismerned a világnak azt az oldalát amit én mindennap látok. Az iskola nekem maga a felüdülés még ha nem is tartozok közéjük.
-Anya mindig mondta hogy az élőtől féljek és ne a holtaktól..- elgondolkodva nézem a koktélt amiben már csak egy kicsi jégkocka úszkál.
-Van benne igazság.. De mondani mindent könnyebb- feláll és rám pillant- Vedd észre hogy neked több eszed van mint ezeknek együtt.
-Ez most bók volt?- felkapom a fejem de csak egy sejtelmes mosoly a válasz. Szótlanul figyelem ahogy elmegy. Nem tudom mit gondoljak róla de nincs is esélyem ezen rágódni mert Alex ledobja magát mellém a lányokkal együtt.
-Veled nem is táncoltam még- mosolyogva néz rám Alex és vesz egy koktélt ő is.
-Ne aggódj.. Még csak félórája vagyok itt. Lesz még alkalmad unatkozni is velem.
-Jó fej vagy- mosolyogva bemegy a tömegbe és eltűnik. Chrissy szerelmesen felsóhajt és azonnal leesik hogy mi történik körülöttem.
-Nincs nagy tapasztalatom az ilyesmiben de úgy látom hogy szerelmes vagy- belekortyolok a koktélba.
-Dehogy! Alex az unokatesóm- közli halál komolyan én pedig azonnal félrenyelek. Köhögve igyekszem összeszedni magam. A lányok persze folyamatosan nevetnek.
-Nem hiszem el hogy elhitted- nevetve a vállamra teszi a kezét Renné.
-Melyik.. része volt a kamu?- felegyenesedve megigazítom a hajam.
-Hogy szeretem..- kuncog kislányosan Chrissy én pedig felsóhajtok.
-Te bolond vagy- közlöm vele de nem veszi magára.
-Perryn is itt van?- kérdezi Renné én pedig csak bólintok jelezve hogy nem akarok beszélni róla. Szerencsére ezt megértik és egy percig sem folytatják de esély sincs rá mert Alex kilép a tömegből és elém lép.
-Na most akkor táncolunk- jelenti ki mosolyogva.
-Nem is tudok..- nem tudom befejezni a mondanivalómat mert kiveszi a poharat a kezemből és amint leteszi beránt a tömegbe.
-A kedvenc számomra veled akarok táncolni.

   Elég bénán érzem magam amiért ezt a számot most hallom először így táncolni sem tudok rá. Alex szerencsére segít és elkezd táncolni én pedig próbálom leutánozni a mozdulatait. Persze nekem nehezebb mert a cipőmet még szoknom kell. Végül ráérzek a dologra és el tudom engedni magam. Részben mert Alex segít másrészt pedig kezdek szédülni a koktéltól.
-Figyelj.. Odetta én kurvára bírlak- kiabálja Alex mert csak így hallom a nagy zajban amit a zene meg az őrjöngő tömeg csinál.
-Én is bírlak..- mosolyogva kiáltok én is ő pedig felnevet. Nem értem hogy min de felnevet.
-Akkor miért Colin a pasid?- ez a kérdés kicsit zavarba hoz.
-Mert szeretem- mondom egyszerűen de a szám elér a végéhez és kezdek nagyon szédülni. Alex látja hogy becsíptem így kihasználja az alkalmat és odahajol hogy lopjon egy csókot.
-Leszarom hogy szereted- a hangja komoly és érzem hogy nem tűr ellentmondást.
-Miért csinálod ezt?- kérdezem de nem hallja mert nagyon halkan kérdezem. Megfogja a kezem és elkezd kirángatni a tömegből de nem az asztalhoz hanem egy sötétebb részhez ami elég csendes.
-Na most mondd- a szemembe néz így nem tudom megállni hogy ne piruljak el. A kezemet dörzsölgetve figyelem mert eléggé fázok.
-Miért csinálod ezt?- teszem fel ismét a kérdést ő pedig leveszi a dzsekijét és a hátamra teríti.
-Azért mert túl jó fej vagy ahhoz hogy Colin és te..- nem akarom végighallgatni így közbeszólok.
-Ne folytasd! Szeretem őt és ő is engem..
-Honnan tudod hogy szeret?- pislogva lenézek a földre.
-Hát... Mondta..
-És hiszel is neki?
-Alex kérlek fejezd be!- közelebb lép hozzám és érzem hogy a hátamhoz simul a fal. Felpillantok rá és nyelek egyet.
-Mert mi lesz? Szólsz Colinnak? Most épp nem ér rá.. Renné Chrissy vagy valamelyik kis kurva..
-Fejezd be!- kiáltom el magam amin meglepődik- nem csal meg..
-Innen pont látod az ablakot- felpillant de engem nem érdekel.
-Oké..- mivel látja rajtam hogy nem köt le amit mond a derekamra simít és szinte azonnal a szemébe nézek.
-Mit művelsz?
-Csak.. a szokásos. Megkapom amit akarok- suttogja és odahajol hogy megcsókoljon.
-De nem tőlem..- elfordítom a fejem így csak a nyakamra tud csókot adni.
-Miért vagy ilyen makacs?
-Hűségnek hívják te kis patkány!- morogja valaki Alex háta mögül. Mivel alacsonyabb vagyok mint Alex nem látom ki az de a hangot felismerem. Ez Perryn. Alex megfordul és mire föleszmélek a két fiú a földön ölik egymást.
-Fejezzétek be!- kiáltom és megragadom Alex kezét. Colin a ruháit igazgatva lép ki és szétszedi őket.
-Duval takarodj innen!- mondja Colin és rám néz. Alex vérét próbálom letörölni ami a felrepedt ajkából szivárog.
-Ugye nem fáj?- kérdezem halkan ő pedig csak a fejét rázza. Folytatom és megakad a tekintetem az övében.
-Jó barát vagy Odetta- mosolyog és nem tudom megállni hogy ne viszonozzam a mosolyát.
-Haver.. Csúnya ez a seb.. Menj be a fürdőbe és pucold le magad- röhög Colin Alex pedig bólint és már indul is.
-Remélem nem lesz baja- Colinra pillantok aki átölel.
-Nagyfiú már.. Vigyáz magára..- a homlokomra csókol és átkarolom. Olyan jó őt ölelni hogy lehunyom a szemem és csak az illatát érzem semmi mást.
-Szeretlek- suttogom a mellkasába temetve az arcom.
-Én is szeretlek- elmosolyodik és csak öleljük egymást hosszú percekig. Perryn ez alatt már fel is szívódik mivel feleslegesnek érzi magát.
-Srácok nekem le kéne lépnem..- szólal meg hirtelen Renné én pedig ránézek.
-Mi történt?- kérdezem és elengedem Colint.
-Csak.. dolgom van..- sóhajt én pedig megölelem.
-Menj csak.. Jó hétvégét.
-Köszi nektek is- mosolyog és ő is lelép.
-Megnézem hogy mi van Alexszel- mondom Colinnak és sietve bemegyek a házba. Elindulok a fürdő felé és meglátom őt. Póló nélkül ül a kád szélén és a száját fertőtleníti. Halkan kopogok ő pedig mosolyogva felpillant.
-Nem halok bele- mondja majd folytatja amit csinált.
-Tudni akartam hogy hogy vagy de ha nem lesz gond..
-Gyere csak be..- vágja rá hirtelen én pedig leülök mellé és átveszem a fertőtlenítőt.
-Nagyon csúnya..- motyogom miközben lágyan igyekszem kitisztítani a sebet.
-Nem gáz.. Volt már nagyobb sebem is- megvonja a vállát és elpirulok mert az izmai megfeszülnek. Ebből tudom hogy fáj neki de nem mutatja ki akarattal.
-Perryn és Colin régen barátok voltak?- kérdezem elgondolkodva ő pedig kerek szemekkel néz rám.
-Unokatestvérek..- olyan hangon közli velem mintha tudnom kéne.
-Colin nem hajlandó beszélni róla..
-Nem is csodálom.. Perrynnek megvan a maga bandája és Colinnak is. De nem ez számít. Csak az hogy közénk tartozol és nem hozzájuk.
-Miért? Kik alkotják Perryn bandáját?
-Az most nem lényeges. Így is túl sokat mondtam neked- feláll és végignéz rajtam- Maradj velünk és nem eshet bajod.


Sziasztok :) bocsi hogy csak most írtam de totál káosz volt minden. Tanulás és olvasás ráadásul alig férek a géphez.. Szóval igyekszek többet írni. A kommenteket még mindig várom mert tényleg nem tudom hogy kinek mi a véleménye. Puszi :* <3

Az első csók..

   Reggelre tényleg olyan minden mintha álmodtam volna. Jókedvűen felkelek és látom hogy Perryn nincs az ágyamban. Ez aláírja nekem hogy tényleg csak álom volt. Gyorsan felkapom a köntöst és lemegyek reggelizni. Nem tudok enni mivel a gyomrom ugrálni kezd ha Colinra gondolok. Egy bögre kakaót azért iszok hogy legyen bennem valami. Felszaladok a fürdőbe és elkezdek készülődni. Kiengedem a hajam és kivasalom. A rúzst megnézem amit Chrissy választott. Iszonyatosan vörös. a számra kenem és kipróbálom mennyire fog. Szerencsére nem jön le és nyomot sem hagy. Remek. Ez miatt legalább nem kell aggódnom. Kihúzom a szempilláimat és a szemhéjtussal vékony vonalat húzok a szempilláim tövéhez. Megállapítom hogy egész jó lett. A ruháim közt kezdek keresgélni és összeszedek egy bőrdzsekit egy bőrnadrágot és egy viszonylag magassarkú cipőt. A pólók közt nincs kedvem kotorászni így egy kicsit elütő darabot veszek ki de szerintem nem rontja el a képet.

   A tükörben nézem magam. Eddig nem így néztem ki. Sőt! Még nem is éreztem magam ilyen jól egy ruhadarabtól sem. Ez a szerelés viszont tudatja velem hogy én is lehetek dögös. Felkapom a táskámat és izgatottan lemegyek a lépcsőn. Senkibe se futok bele így zavartalanul tudok kimenni a házból. Colin már kint vár a motornak támaszkodva. Elpirulva odalépek hozzá ő pedig alaposan végigmér.
-Hmm.. Hallgattál rám ahogy látom- megfogja a kezem és egy puszit nyom az arcomra.
-Igyekeztem kihozni magamból a legjobbat..- mosolyogva nézem az arcát és nagyon tetszik hogy így reagál az igyekezetemre. Segít felülni a motorra és ő is felül.
-Karolj át és kapaszkodj. Mutatok valamit suli előtt- beindítja a motort ami elég hangosra sikerül. Lassan elindul hogy szokjam a motort és érzem ahogy egyre gyorsabban haladunk. A hajamba kap a szél ami iszonyatosan jó érzés. Szorosan ölelem Colint. Félek hogy leesek. Elég sokáig megyünk és mikor megáll a sulit pillantom meg. Ez az amit annyira meg akar mutatni? Már láttam. Segít leszállni és mosolyogva az arcomat fürkészi. A parkoló még üres így senki sem zavar. Megfogja a kezem és elindul a suliba. Követem őt az épületbe bár nem értem miért megyünk fel a lépcsőn. Kinyit előttem egy ajtót és a tetőn találom magam.
-Hű... Ez iszonyatosan szép- kilépek és megnézem hogy milyen a kilátás. A Napnak még nincs ereje mivel alig bújt elő. Colin leül és int hogy üljek oda mellé. Engedelmesen letelepszek mellette ő pedig átkarolva magához húz.
-Imádom amikor ilyen az idő. Minden olyan békés- kezd bele a mondandójába én pedig figyelem- anya és apa is így ismerkedtek meg. Pont itt.
-És úgy gondolod hogy te is itt találhatsz rá a szerelmedre?- kérdezem ő pedig bólint. Majd elolvadok tőle. Olyan cuki amikor ilyen.
-Reméltem hogy ugyanazt érzem majd amit apa.. tudod.. amikor mesélte hogy milyennek látta anyát rájöttem hogy én is ezt akarom. Boldog akarok lenni.
-És most mit érzel?- bevallom félek a választól de nem mutatom ki csak figyelem mit reagál.
-Ez annál sokkal jobb.. és több..- az arcomra simít és a szemembe néz. A szívem olyan hevesen ver az izgalomtól hogy szinte érzem ahogy ki akar törni a mellkasomból. Az illata ismét megüti az orrom ahogy egyre közeledik hozzám. Nem tudok mit tenni. Teljesen lefagyok az érintésétől.
-Szeretlek- suttogom mintha titok lenne. Bár fura hogy alig egy nap alatt ilyen erősen kötődök hozzá. Látom hogy ez az egy szó mennyire boldoggá teszi.
-Én is szeretlek- suttogja és egy lágy puszit ad az ajkaimra. Beleremegek amint megérzem amit tesz. Átkarolja a derekamat és ettől szédülni kezdek. Minden erőmet összeszedem és elnyújtom a puszit így csókká tud változni Colin által. El is felejtem hogy mi volt tegnap vagyis hogy mit álmodtam. Elfelejtem hogy iskolában vagyunk és azt is hogy Perryn esetleg figyelhet valahonnan. Had figyeljen! Legalább látja hogy nincs rá szükségem és leszáll rólam. Mikor levegőhiány miatt elszakadok tőle ő még egy utolsó puszit nyom az ajkaimra ezzel lezárva ezt a tökéletes pillanatot.
-Hát.. Azt hiszem az első csókodhoz képest remek teljesítményt nyújtottál- mosolyog Colin és a vállára hajtom a fejem- Van kedved velem járni?- kérdezi miközben összekulcsolja az ujjainkat.
-Igen... Az nagyon jó lenne- lehunyom a szemem és élvezem hogy végre ilyen boldog lehetek valaki mellett.
-Akkor most nagy kő esett le a szívemről..- suttogja és mindketten felnevetünk.
-Mennyi az idő?- kérdezem de nem is jut eszembe hogy a zsebemből előkapjam a telefont.
-Még van félóra becsengetésig. Addig itt maradunk vagy még menjünk egy kört motorral?
-Maradjunk.. Olyan szép a napfelkelte- motyogom a mellkasának miközben tiszta vörös az arcom.
-Rendben akkor maradjunk. Renné ugye nem hordott el minden bunkónak tegnap?- kérdezi én pedig kicsit az ajkamba harapok.
-Hát.. Mesélt dolgokat. De ne félj.. Nem hiszek a pletykáknak- mosolyogva felnézek rá.
-Ezt örömmel hallom. Ne hidd el neki mert csak féltékeny. Tudod tavaly volt egy kis balhénk mert belém szeretett de nem az esetem így visszautasítottam- sóhajt.
-Miért nem? Hiszen ő olyan.. szép..- nem hazudok. Renné szerintem tényleg nagyon szép lány.
-Nekem ő túl nagy falat. Jobban szeretem a visszafogottabb lányokat mint te. Te olyan kis ártatlan vagy és.. a vidéki báj.. Áh! Verhetetlen- az arcomat kezdi simogatni.
-Örülök hogy önmagamért szeretsz..-
-Ez csak természetes.

   Becsengetés előtt pár perccel feltápászkodunk és elindulunk a termünkhöz. Renné és Chrissy éppen egy közösségi oldalról beszélgetnek amit én nem nagyon ismerek. Elmesélek nekik mindent ami a tetőn történt ügyelve arra hogy Renné ne legyen lehangolva a hírtől. De ahogy nézem inkább feldobta hogy Colin és én mostantól egy pár vagyunk. Mikor kimondom Perryn átcsörtet köztünk így elengedem Colin kezét.
-Hülye bunkó!- ordítom utána.
-Hülye kurva!- motyogja viszonozva a "kedvességet".
-Szétverem..- mondja dühösen Colin és már indulna mikor megállítom.
-Ugyanannyi büntetést kapsz mint egy normális emberért- ezen mindenki nevetni kezd. Renné elköszön mi meg bemegyünk a terembe. Matek az első óra amiben én verhetetlen vagyok. Leülök a helyemre de Colin elhajtja mellőlem a lányt aki a jobb oldalamon ült eddig. Miért nem Perrynt küldi el azt nem értem. De mindegy is. Most már mellettem ül és ez a lényeg. Előpakolok miközben Colin a padomra telepszik.
-Este buli. Ne felejtsd el mert alig várom hogy táncoljak veled.
-Ne haragudj Colin de nem tudok táncolni.. Viszont elmegyek hozzátok már munka után hogy keresztanya ne tudjon belekötni semmibe- Colin kérdő pillantással néz rám majd elmosolyodik.
-Remek. De hozz ruhát mert ez egy koktélparti lesz. Renné és Chrissy majd segít neked gondolom.
-Én meg remélem. Nem tudom mit kéne felvennem- a fejemet vakargatom de becsengetnek így véget ér a beszélgetés. Belép a tanár és elkezd magyarázni. Egész órán szinte csak én jelentkezek hogy tudom a megoldást így máris megjutalmaz egy órai munkára járó ötössel. Amint kicsengetnek Colin megint az asztalomra ül és elmosolyodik.
-Mi az?- kérdezem elmosolyodva.
-Nem is mondtad hogy okos vagy és még tehetséges is.
-Jaj hagyd már- legyintek és felállok a székről- nem megyünk ki?
-Nekem nincs kedvem. Maradjunk itt- Perrynre pillant és megvillantja a mosolyát felé ami egész diadalmasra sikerül. Mintha azt mondaná hogy "az enyém és nem a tiéd".

Sziasztok! :) Ez az első hogy írok hozzátok. Na szóval. Köszi mindenkinek aki eddig belenézett a blogba. Remélem tetszik és lesznek folyamatos olvasók. Írjatok kommentet hogy tudjam mennyire jó az amit csinálok mert eddig egy visszajelzést kaptam :DD Na mindegy. Írjatok. Puszi: 

Sarah Quinn

Egy fárasztó este...

   Végül lemegyek a lépcsőn és ledobom magam a kanapéra. Nem tervezem hogy megszólalok hiszen Perryn csak még jobban lefárasztana. Csak csendben ülök és hallgatom keresztanyát. A tea volt a téma amit külföldről hozatott múlthéten. Persze senkit se érdekel de Perryn undorítóan kedves mosollyal hallgatja. A szememet forgatva előkapom a telefonomat és írok Colinnak hogy hívjon fel mert vészhelyzet van. Szinte azonnal megcsörren én pedig nem zavartatva magam bevonulok a konyhába és felveszem.
-Mi a baj? Ugye nincs bajod?- zúdítja rám a kérdéseit Colin szinte azonnal.
-Semmi bajom... Csak van egy vacsoravendégünk akivel nem akartam egy levegőt szívni- suttogom a telefonba és hallom hogy nevet egy kicsit.
-Így már minden világos- ő is suttog.
-Miért suttogsz?- elmosolyodok azon hogy milyen hülyén viselkedünk mindketten.
-Együtt érző vagyok- megrázom a fejem és nagy levegőt veszek.
-M.. Mit akartál csinálni... A kapunál?- kicsit félek a választól hiszen nem tudom hogy mi történt. Viszont érzem hogy kezd valami kialakulni köztünk.
-Tudod... Olyan gyönyörű voltál ahogy a nap megcsillant a hajadon.. Meg akartalak csókolni- hirtelen kihagy a szívem és visszafojtott lélegzettel próbálok reagálni de csak egy halk kuncogást hall Colin tőlem. Azt hiszem ő is elgondolkodik hogy mi lett volna ha a suli szeme láttára csattant volna el az első csókunk. Nem is értem miért vagyok ilyen gyerekes. Összeszedem magam és felülök a pultra.
-Engem... még nem csókolt meg senki- vallom be félénken. Most biztos hülyének néz.
-Valld be hogy rám vártál- a homlokomat vakargatva levakarhatatlan mosoly kúszik az arcomra.
-És ha igen?- teszem fel a ravasz kérdést.
-Akkor megkapod.. és ha gondolod holnap eléd megyek motorral.
-Motor? Benne vagyok. Imádok motorozni.
-Helyes! Öltözz motorozáshoz. Tudod? Bőrszerkó.. fekete magassarkú.. Szóval légy szexi- nagyot nyelek. Nem tudom hogy lehetnék szexi ha még senkinek sem kellett kiöltöznöm... szexin. 
-Igyekezni fogok- mondom kicsit bizonytalanul. Érzem valakinek a jelenlétét és megfordulok. Perryn az.
-Odetta... Én azt hiszem szeretlek- mondja Colin. Az agyam összekeveri a dolgokat és úgy jön le az egész hogy Perryn vall szerelmet.
-H.. Hogy mi? Hát bocs de én szívből utállak- egy pillanatra mindhárman lefagyunk. Én a zavartságtól Colin a "visszautasítástól" Perryn pedig attól hogy nem érti min akadtam ki megint.
-Meg se szólaltam- mondja mérgesen Perryn.
-Nem te... Oh... Jézusom Colin ne haragudj nem neked szántam...- mentegetőzök- é.. én is szeretlek- Perrynre pillantok akinek leesik hogy mi történt és hangosan felröhög. Gratulálok Odetta.. Beégetted magad. De nagyon.
-Jaj te.. Már megijedtem- sóhajt Colin és mindketten megkönnyebbülünk. Pontosan én sem tudom hogy mit érzek de őt nem utálom. Ellenkezőleg. Úgy érzem hogy ő tényleg édes és kedves. Persze keresztanya megint megzavar így le kell tennem.
-Colin figyelj holnap hétre gyere elém. Suli előtt szeretnék kettesben lenni veled- közlöm vele.
-Várni foglak. Szép álmokat hercegnőm- leteszi én pedig a kislányos sikítozást visszafojtom és unottan kibattyogok a nappaliba és visszaülök.
-Bocsának keresztanya hogy boldog vagyok- mondom halkan. Perryn leül velem szembe és vigyorog.
-Szóval Colin a pasid?- kérdezi idegesítő hangon.
-És ha igen? Zavar?- nem számít visszavágásnak de nem is akarok versenyezni senkivel. Vele meg főleg.
-Engem igen. Egy ilyen huligán mögé nem ülsz te sehova- mondja keresztanya fenyegető stílusban ami nem megy neki.
-Jobban örülnél ha ráülne?- röhög Perryn ami szerintem nem vicces. Főleg hogy tudom mire gondol.
-Na azt meg végképp El lehet felejteni kisasszony!
-Jól van már! Békén lehet hagyni. A hülye szabályaid sem érnek semmit. Mindent megtiltasz mintha gyerek lennék- most először emelem fel a hangom és tetszik a helyzet.
-Mert az is vagy!- az asztalra csap- Mit akarsz elérni ezzel a stílussal?
-Talán azt hogy ne akassz a nyakamba szabályokat és ilyen pszichopata gyökereket mint ez- Perrynre mutatok és majdnem kinyomom vele a szemét. Milyen kár hogy csak majdnem.
-Most felmész a szobádba. Perryn pedig itt alszik hogy figyeljen rád- felállok és mérgesen felszaladok a szobámba és bevágom az ajtót. Elegem van abból ami körülöttem zajlik. Kezdem megutálni Orléans-t és az embereket akik jelenleg a házban tartózkodnak. Vissza akarom kapni a régi életemet. Bedugom a fülem és hangosan zenét kezdek hallgatni. Mibe észbe kapok Perryn épp bemászik az ablakomon mivel nem tudja kinyitni az ajtómat. Kihúzom a fülest és kérdő tekintettel figyelem ahogy beszenvedi magát a szobámba.
-Küldetésem van... Ne küldj ki- próbálja védeni magát. Mivel nem lökhetem ki az ablakon hagyom hogy leüljön az asztalhoz és körbenézzen. Nem merek hátat fordítani neki mert nem akarom hogy csináljon valamit.
-Milyen... küldetés?- kérdezem remegő hangon.
-Keresztanyád azt mondta hogy itt kell maradnom hogy betartsd a szabályokat- legszívesebben kimennék és megint kiabálnék egy sort vele de nem tehetem hiszen az ő házában lakok.
-Hát ez igazán csodálatos- sóhajtva lefekszek az ágyra- Chrissy mesélte hogy zombimániád van- rá nézek és lefagy a szavaimtól.
-Ezt... mikor mesélte?- szinte hallom a félelmet a hangjában.
-Ma ebédszünet közepén. Ezért tart mindenki totál idiótának?
-Hát..- a tarkóját vakargatja- gondolom.. De nem érdekelnek az emberek.
-Az embereket se nagyon érdekled ahogy láttam. Folyton egyedül voltál egész nap.
-Én legalább nem a suli nagymenőinek a seggét nyaltam mint egyesek- dünnyögi ami felbosszant.
-Látod ez az ami miatt gyűlöllek. Azt hiszed hogy mindent tudsz és hogy jobb vagy az embereknél. Szállj le a földre hiszen te is ember vagy- hozzávágok egy párnát de ő csak komor arccal rám néz és odalép az ágyhoz. Közelebb hajol hozzám és mélyen a szemembe néz.
-Tudod te milyen ostobaságokat beszélsz? Nem tudod hogy mi történt a szüleiddel. És nem is mondjuk el neked mert még sok lenne neked. Annyira hogy el se hinnéd ha közölnénk veled az igazságot. Szerinted miért vannak szabályok?- beszéd közben egyre jobban közelít így a mondandója végén felpofozom és leugrok az ágyról.
-Takarodj a szobámból!- ordítom de a könnyeim eltakarnak mindent így homályosan látok. Valahol mélyen sejtem hogy mi történt és hiszek neki. De olyan állapotban vagyok hogy ezt az érzése elrejti a büszkeségem. Bár hiába hiszen sebezhető vagyok. Egy szó és elsírom magam pedig ritka nálam az ilyen. Perryn megfogja a csuklómat és megint a szemembe néz.
-Fáj az igazság? Ez van. Az élet szar. De ha nem vigyázol magadra úgy jársz mint ők- a földre rogyva igyekszem csendben hullatni a könnyeimet.
-Hagyj egyedül..- suttogom ő pedig fogja magát és bevágódik az ágyamba. Nagyot nyelve rápillantok és eltakarom a kezemmel az arcom. Nem akarom hogy így lásson bárki is. Ő meg főleg. Egy darabig csak ülök és próbálom összekapni magam. Colin kell. Az az ölelés amit suli után adott. Csak egy ilyen mély és érzelmes ölelés kell és minden gondom eltűnne. De helyette be kell érnem Perryn semmitmondó viselkedésével. Nem tudom eldönteni hogy védeni vagy kínozni akar. Felállok és letörlöm a könnyeimet.
-Jól vagy?- kérdezi csukott szemekkel.
-Azt hiszem.. De szállj le az ágyról.. Az az én helyem- mivel már fürödtem belépek a gardróbomba és felveszem a pizsimet. Mikor kilépek kicsit elpirulok hiszen csak egy pamut rövidnadrág és egy trikó van rajtam. Alaposan végigmér és átadja az ágyat.
-Ugye Colin előtt nem akarsz így megjelenni?
-Kevesebb ruhára gondoltam a holnapi bulira- összekötöm a hajam és leülök az ágyra.
-Szóval elmész? És ha a keresztanyád nem enged el?
-Hol jöttél be?- mosolyogva nézek az ablakra remélve hogy tudja mire gondolok.
-Nem ajánlom. Elég kockázatos lenne- ő is az ablakra pillant majd rám. Valahogy elkapom a tekintetét és megint elvörösödök. A tekintete olyan mintha még ennyi ruha se lenne rajtam. Bebújok a takaró alá hogy megszűnjön ez a perverz fény a szemében.
-Idegesítő vagy..- mondom és előkapom a füzetemet amikben a dalszövegeim vannak. A legutóbbinál kinyitom és elkezdem folytatni. Perryn letelepszik mellettem és figyeli amit írok. Ez az első hogy nem zavar. Az írás leköt bármilyen helyzetben. Mikor leteszem a füzetet már két perce múlt éjfél. Örömmel tapasztalom hogy ő már rég alszik. Az ablakhoz lépek és kilesek rajta. A tó vize ami mellé épült a ház most egész fura. A hold tükröződik benne de nem a szokásos ezüstös fénnyel. Inkább zöld színe van pedig az égen teljesen átlagosnak tűnik. Felkapom a köntösömet és kilépek az ajtón. Lassan átsétálok a házon és kimegyek a kertbe. Rettentően hideg van de nem foglalkozok vele. A vízhez lépek és belenézek. A tükörképem nem hasonlít rám. Olyan vagyok mint egy zombi. A suttogás amit tegnap hallottam most hangosabb. Kivehetetlen de megjegyzem amit hallok. Mikor hozzáérnék a vízhez érzem hogy valami elsuhan mellettem én pedig halálra rémülök. Utánanézek de az a valami már régen eltűnt. A hátsó kert felé pillantok ahol egy alak bolyong mintha keresne valamit. Nyöszörög és hörög. Ráadásul felém tart. A vízen áthalad és a tükörképe hasonlít apára. Ledermedek és nem bírok mozdulni a félelemtől.
-Odetta!- kiáltja Perryn és odarohan hozzám hogy berángasson a házba- Te teljesen meghibbantál?- becsukja az ajtót.
-M.. Mi a fene volt.. ez?- kérdezem remegve.
-Ez... Egy zombi volt- sóhajt és megfogja a kezem hogy visszamenjünk a szobámba.
-Na jó! Ez csak egy álom.. Ugye?
-Hát hogy ne! Csak álmodsz- ebben az állapotban elhiszem neki hiszen annyira hihetetlen hogy egy élőhalott el akart kapni és ki tudja mit akart volna tenni velem. Lefekszek az ágyra és azonnal elalszok.

Szocializálódás...

   Az óra utolsó felében nincs túl sok dolgunk mivel a tanárnak megcsörren a telefonja és kimegy a folyosóra. Ezzel védtelen maradtam. Perryn szinte azonnal felém fordul ezzel megszakítva a nyugalmamat. Már megszólalna mikor Colin Leül a padomra és felém fordul. Perryn morogva előre fordul én pedig hálásan nézek Colinra.
-Figyelj... Szünetben azt tervezzük hogy iszunk a büfében egy kávét. Chrissy koffeinfüggő. Te is jössz? Fizetek egy zöld teát vagy ha te is szereted akkor kávét- tökéletes mosolyát megvillantja én pedig azonnal rábólintok. Zavar hogy ennyire befolyásol egy ilyen gesztus.
-Igen... Még nem ittam kávét így teszek egy próbát.
-Nagyon helyes. Nem félsz az új dolgoktól- kacsint és visszamegy a helyére. Chrissy szinte azonnal beszélgetni kezd vele én pedig előkapok egy füzetet. Folytatom az egyik dalszövegemet amit igazából anyának szántam. Egy kis átalakítással egy tökéletes szerelmes dalt hozok ki belőle pedig még nem éreztem szerelmet senki iránt. Mire kicsengetnek befejezem és elteszem a táskámba. Colin elveszi egy laza mozdulattal és a vállára csapja az övé mellé.
-Szerintetek mi lesz énekórán?- kérdezi Chrissy teljesen felizgulva a gondolattól hogy az utolsó óra ének.
-Olyan mint a többi. Csak Odetta előad egy dalt bemutatkozásul- mondja Colin átkarolva a derekamat.
-Mi? De én még nem énekeltem senki előtt... A szüleim nem számítanak közönségnek hiszen csak...
-Nyugi! Nem esz meg senki- nevet Colin és elmegyünk a büféig. Renné int hogy menjünk oda.
-Sziasztok! Már rendeltem négy kávét. Ugye te is azt kérsz?- kérdezi tőlem én pedig bólintok. Kicsit lefagy az arcáról a mosolya mikor látja hogy Colin még mindig engem ölel. Elfordítom a fejem hogy valahogy leplezzem a zavartságomat. Az igazgató éppen arra jár és ránk szól hogy a 20 cm legyen meg köztünk. Elenged én pedig megköszörülöm a torkom.
-Szóval... Mit kell majd elénekelnem?- kérdezem elterelve a szót rólam és Colinról.
-Szerintem a szokásos. A tanár megkér hogy énekeld el a kedvenc dalodat ő pedig ez alapján elmondja hogy ki is vagy te- válaszol Renné és mikor megkapjuk a kávékat az udvaron leülünk egy padra hogy ott elfogyasszuk. Nem nyugtat meg a rudat hogy egy idegen megint analizálni akar majd. Belekortyolok a kávéba és kicsit elmosolyodok.
-Egész finom..
-És a legjobb hogy ha ötöt megiszol fent maradhatsz éjjel és bulizhatsz.

  Chrissy egész jó ötletet adott. Megiszok este egy kávét és kideríthetem hogy mi történik ha megszegem azt a szabályt hogy ne lépjek át egy ajtót se éjfél után. Egy csomót beszélgetünk majd -még becsengetés előtt- bemegyünk a terembe. Egy rakás babzsákfotel van. Az első sorba leülünk de Renné elköszön tőlünk hiszen nem az osztálytársunk. Izgatottan előhalászok egy dalszöveget amit úgy gondolok hogy előadhatnám. Gyorsan átfutom és visszarakom. Colin felém fordul.
-Itt a pasid- Hátra fordulok és meglátom Perryn-t aki nem tűnik boldognak.
-Pasija a halálnak!- csattanok fel hangosan és azt hiszem meghallja mert azonnal rám néz. Gyorsan előre fordulok és kínosan nevetek.
-Akkor ki a pasid?- kérdezi Colin.
-Nekem nincs pasim.. De nem is baj. Jobban szeretek egyedül lenni és gondolkodni- mondom ki az igazat. Ebben a suliban egy percet sem voltam még egyedül de ahogy érzem esélyem se lesz rá hiszen máris összebarátkoztam velük. De ha nem is ismernék senkit Perryn le se szállna rólam. Így is zavar hogy bámul. Hát még ha a közelemben is lenne. Mármint ennél közelebb. Mondjuk mint most Colin. Szerintem csúnya gyilkosság miatt rúgnának ki a suliból az első héten. Belép a tanár és szinte mindenki hangosan köszönti. A tanár kiszúr engem és kéri hogy lépjek fel a színpadnak nevezett Fából épített emelvényre. Persze tényleg megkér hogy énekeljek. Felkapom az egyik gitárt és Colinra pillantok aki biztatóan bólint. Erőt veszek magamon és elkezdek játszani a gitáron.

(Lucy Hale- Make you belive)

   Egész hamar ráérzek a szereplésre és zavartalanul éneklem el a dalt. Colint figyelem aki meglepődve hallgatja amit művelek. A tekintetem akaratlanul Perrynre szalad aki mereven bámul engem. Nyelek egy nagyot és folytatom. Ahogy befejeztem leteszem a gitárt a tanár pedig megfogja a karom és rákérdez hogy hol voltam eddig. Csak egy mosollyal válaszolok neki és leülök Colin mellé. Persze azonnal elkezd kielemezni a hangom és a kiállásom alapján. Remek. Most megtudhattam azt hogy erős vagyok és kitartó. Meg persze magabiztos. Ez mind szép és jó de azt nem tudja hogy akik körülvesznek milyen hatással vannak rám. Elkezd beszélni valami év végi koncertről amin fel kell lépni az osztályból legalább két embernek. Colin a kézfejemre simít és jelentkezik.
-Odetta és én örömmel részt veszünk benne- vigyorog magabiztosan ami engem inkább elbizonytalanít.
-Nagyon helyes. De Colin helyett Chrissyre gondoltam. Két édes női hang jobban felkelti az emberek figyelmét- mondja a tanár én pedig hátrafordulok Chrissyhez.
-Bevállalod velem?- kérdezi én pedig bólintok. Nincs feltűnési viszketegségem de a tanároknál valahogy be kell vágódni. És aki a tanár szemében tehetséges az számára intelligens is. Ezt ki lehet játszani. Chrissy válla felett Perrynt pillantom meg aki még mindig engem bámul. A gyomrom görcsbe rándul és nyelek egyet.
-Tanár úr... Kimehetnék egy pillanatra?- kérdezem feltartott kézzel. A tanár int hogy menjek ki. Ahogy kiérek a fal mellé ülök és a hajamba túrok. Nem bírom ki. Idegesít hogy figyel. Azt hiszem este keresztanya ki lesz oktatva hogy ne uszítson rám vadidegen srácokat akik olyan fejet vágnak mint a bérgyilkosok. Mikor kicsengetnek ő lép ki az ajtón és felém nyújtja a kezét.
-Fel fogsz fázni- felnézek rá falfehéren és meglátom a gúnyos vigyorát. Azonnal ellököm a kezét.
-Húzz el innen!- mondom neki komoly arccal majd felállok. Egész közel áll hozzám és most még rosszabb helyzetben vagyok. Ahogy fölém tornyosul megremegek és lefagyok.
-Nem hallottad Duval? Takarodj!- morogja Colin és kiment a karmaiból. Amint kiérünk az udvarra átkarol és védelmezően magához ölel. Most először érzem hogy milyen isteni illata van. Lehunyom a szemem és hagyom hogy az agyam kizárja mindazt amin eddig kattogott. Végre nyugi van. Pár napja ez az első hogy így érzek.
-Köszönöm..- mondom remegő hangon ő pedig szorít kicsit az ölelésen de érzem hogy a kezei a derekamra csúsznak.
-Semmiség... Én itt leszek és vigyázok rád- egy puszit nyom a homlokomra én pedig a szemébe nézek. Ahhoz képest hogy ez az első hogy így ölel egy fiú tök természetesnek érzem. Kicsit közelebb hajol de ekkor valaki megköszörüli a torkát. Renné az. Ellököm magamtól Colint és odaadja a táskámat.
-Mehetünk?- kérdezi én pedig hevesen bólogatok.
-Akkor én le is lépek. Sziasztok! Odetta.. Este hívlak- mondja Colin és elmegy. Én csak állok és levakarhatatlan a mosolyom.
-Totál oda van érted- mondja lelkendezve Chrissy. Rennére nézek aki még mindig Colint figyeli ahogy kilép a kapun.
-Akkor menjünk mi is ha készen állsz.
-Menjünk.. De... ugye nem zavar hogy Colin..- nem merem végigmondani.
-Dehogy. Már beletörődtem hogy nem szeret..- mosolyog és elindulunk a bevásárlótúránkra. Egész úton arról beszélgetünk hogy miket csinált Colin az exeivel. Nem hiszek a pletykáknak hiszen nem ilyennek ismertem meg. Kicsit mondjuk elgondolkodtat az amit a bemutatkozásomkor tett. Egyre jobban érzem hogy összebarátkozunk és kezdenek a szívemhez nőni. Chrissy imád beszélni és mindig vidám. Renné okos és megfontolt. Én nem tudom milyen szerepet töltök be de fura is lenne ha egy nap alatt rendesen be tudnék illeszkedni. Ez mindig is hiányzott az életemből. A szociális érintkezés.
-Kezdjük a telefonoddal- mondja Chrissy- mutasd- előkotrom a táska alól és méregetni kezdik.
-Van rá egy cuki tok abban a boltban- Mondja Renné és be is megyünk. Jó hogy ők szakértők az ilyesmiben mert én teljesen elvesznék még ebben a pici üzletben is. Ők otthonosan sasszéznak végig és egy gyönyörű VINTAGE stílusú tokot mutatnak.
-Milyen szép- mondom egy őszinte mosollyal. Ők pedig büszkén néznek rám. Ez egy jó pont hogy egyezik az ízlésünk. És az anyagiak miatt sem aggódok mivel anyáék megleptek egy saját hitelkártyával. Miután fizetünk átmegyünk egy sminkes boltba. Pontosan nem tudom a meghatározását de azt árulnak ott. Veszünk egy szemhéjtust rúzst ajakfényt alapozót arcpirosítót szempillaspirált és néhány körömlakkot meg hozzá matricákat. Kezdem felvenni velük az iramot és le is körözöm őket mert bemegyek a következő boltba ahol ruhákat kezdünk válogatni.
-A te alakodra szinte minden jó- állapítja meg Chrissy és egy ruhát vesz le. Megnézem és rábólintok. Felpróbálok mindent amit a kezembe nyomnak és egy rakás ruhával a kezünkben kimegyünk. Idők közben ők is vettek maguknak pár dolgot. Az órámra pillantok.
-Nekem mennem kell.. Munkát vállaltam egy kávézóban- sóhajtok.
-Menj csak.. Én elviszem hozzád a cuccaidat- mondja Renné.
-Tudod hogy hol lakok?
-Hát persze. A keresztanyukádat évek óta ismerem.
-Akkor én majd elkísérlek a kávézóba. Jó lenne egy kávé- sóhajt Chrissy.
-Fel is vettem a rendelést- mondom viccelődve majd egy öleléssel elköszön tőlünk Renné.
-Legyetek jók- intünk neki és elindulunk a másik irányba.
-Szegény Renné... Nincs szerencséje a fiúkkal- sóhajt Chrissy.
-Hát ahogy hallottam el is hiszem.. De Colin tényleg ilyen szemét?
-Hmm... Nálam is bepróbálkozott de akkor totál részeg volt. Hát még szép hogy nemet mondtam neki.

~~ Este ~~

   Hulla fáradtan az ágyra dőlök és várom hogy a keresztanya hazaérjen a gyűlésről. Valami tea klub. Egy angol barátnője alapította még a pattintott-kőkorban. Mikor végre hazaér lemegyek de a jobbján ott áll Perryn. Leveszem a szemüvegemet amit csak akkor veszek fel ha nem látja senki. Felszaladok a szobámba és bezárkózok. Nekem nem szabad hazahoznom senkit de keresztanya hazaállíthat az ellenségeimmel? Pár perc elteltével kopogást hallok.
-Odetta Ismay! Azonnal kijössz és tisztességesen üdvözlöd a vendégünket- hallom keresztanya figyelmeztető hangját. Remegő kézzel ajtót nyitok és kimegyek.
-Mit keres ez itt?- kérdezem halkan.
-Meghívtam vacsorára.
-Én már ettem- vissza akarok menni mikor meghallom Perryn hangját.
-Had pihenjen. Biztos lefárasztotta a pasija- mérgesen keresem a szememmel hogy hol van és mikor meglátom szinte szíven szúrom a tekintetemmel. Nem hiszem el hogy megkeseríti az életem minden percét.
-Pasi? Odetta ugye nem az a Colin gyerek akiről Perryn mesélt?- érzem hogy keresztanya is úgy néz rám ahogy én arra a bolondra.
-Ha lemegyek bájcsevegni ejted a témát?- kérdezem de csak azt kapom válasznak hogy lemegy a lépcsőn.  Annyira nincs kedvem jópofizni vele ráadásul ilyen fáradtan. Egy rossz mozdulat és felpofozom az biztos.

A lökött srác a suliból..

   Mikor felállok és végre nem szédülök megköszörülöm a torkom hogy bemutatkozzak de ő le akar lépni. Látom a szemében hogy bocsánatot akar kérni. Kedvesen mosolygok ő viszont megvillantja egy másodpercre az ő mosolyát amit nem lehetne annak nevezni. Iszonyatosan kínos pillanat számomra hiszen ez az első hogy fiúval kezdenék társalogni. Mit mondjak neki? Tuti beégetem magam.
-Bocs..- sóhajtja ezzel megszakítva a gondolataim kavargását az agyamban. Most erre mit mondjak? Bocs.. ez visszhangzik a fülemben. Ennyivel szúrja ki a szememet hogy majdnem megölt?
-S.. Semmi... gond...- motyogom válaszul hasonlóan minimalista stílusban. Egy tincset a fülem mögé fésülök az ujjaimmal és nagy kő esik le a szívemről hiszen válaszoltam neki.
-Te vagy az új lány?- kérdezi rezzenéstelen arccal.
-I.. Igen... De honnan tudsz rólam?- a meglepettség eltörli belőlem az izgalmat. Orléans-ban csak a keresztanya ismer engem meg az inasa. A srác megrántja a vállát és felröhög.
-Mindent tudok erről a városról. Jó nagy szarban vagy ha ideköltözöl.
-Miről beszélsz?- vágom rá szinte azonnal. Egy darabig meg sem szólalunk csak figyeljük a másikat mikor reagál. Kezdek megijedni tőle.
-Nem akarom összetörni az érzékeny kis lelked- ez jobban feldühít mint keresztanya aggodalma hogy idegeneket hordok hozzá. Ökölbe szorul a kezem.
-Ide figyelj...!- az ujját az ajkaimra szorítja.
-Nyugi... Nekem az a dolgom hogy ismerjek mindenkit. Odetta Ismay. Viszlát a suliban- azzal le is lép.

   Honnan tudja a nevemet? Én nem tudom az övét de inkább kiverem a fejemből. Még akkor is ha tökéletes a haja. Odetta! Koncentrálj! Ki kell derítenem hogy ő kicsoda és hogy mi a fene folyik ebben a városban. Először a tükörkép most meg ez a gyerek aki szerintem azt is tudja hogy sunyiban hány csokis sütit ettem meg egész életemben. Sietve megyek haza de a keresztanya éppen telefonál mikor belépek.
-.. igen Perryn de még nincs itthon. Ne aggódj miatta. Odafigyelek. Viszont neked is kell figyelned rá ha iskolában van... Nem!- felém fordul és elsápad- hívj vissza később...- leteszi.
-Ez meg mi volt? Ugye nem előttem titkolsz valamit?- gyanakodva karba teszem a kezem.
-Nem kérdezhetsz semmit. Alig vagy itt de már megszeged a szabályokat. Hogy nevelt téged az anyád?- gyors léptekkel bemegy a szobájába és becsapja az ajtót.

   Nem tudom hova tenni ezt az egészet így nem is töröm a fejem azon hogy mi folyik körülöttem. Felmegyek a szobámba és ahogy kinyitom az ajtót meglepetten tapasztalom hogy az ágyam közepén egy nagy doboz hever az én nevemmel. Kinyitom és egy levél az első amit meglátok a rengeteg dolgon ami a dobozban van.

"Ezeknek még hasznát veszed"

   Mi ez a sok levél amit ebben a két napban kapok? A dobozban található dolgokra nézek és egy kisebb dobozt veszek ki amiben egy telefon van. Kibontom és egész korrekt de még életemben nem volt ilyenem. Elolvastam minden papírját és elkezdtem konnektort vadászni hogy töltőre tehessem. Mikor találok egyet azonnal áram alá teszem és visszamegyek a dobozhoz. Van benne pár ékszer fölhallgató és... egy kis doboz. Kiveszem és mikor rájövök hogy mi ez bedobom az ágyam alá hogy ne lássam soha többet. Eszembe jut róla az a kínos beszélgetés a 18. születésnapomon anyáékkal. Na igen. Akkor tudtam meg hogy nem a gólya hozza a babákat. Az ékszereket kipakolom az asztalra és gyorsan elmegyek fürdeni. Hosszú és fárasztó napom volt de tudom hogy a holnapi még ennél is hosszabb lesz. Talán ha pihenek egy nagyot nem lesz ezzel baj. Mikor végre ágyban vagyok már majdnem éjfél. Olyan fáradt vagyok hogy eszembe se jut hogy mászkáljak ilyen későn. Még a srácra sem gondolok. Na jó rá igen. De csak mert egész helyes. Nem vagyok belé szerelmes de attól még annak találom. 

   Másnap  keresztanya ébreszt ami nem lep meg mert nincs ébresztőm. Eddig azt hittem. Kiszállok az ágyból és keresek a szekrényben pár ruhát amit felkapok. Pár ékszert is majd a fürdőben megcsinálom a hajam. Nem nagyon tudom hogy kéne kinéznem így csak egy szolid sminket készítek magamnak majd leszaladok reggelizni.

-Jó reggelt!- köszönök az inasnak aki leteszi elém a reggelit.

-Megtalálta a dobozt amit Duval úr készített magának?- felkapom a fejem az ismeretlen névre.

-Megkaptam. De ki az a Duval?- nekilátok a reggelinek.

-A keresztanyja egyik barátja aki segíteni fog magának.

-Nem kell senki. Boldogulok egyedül is- szinte azonnal eléri hogy utáljam. Azt hiszem kölcsönös az érzés mert az arckifejezése nagyon barátságtalan.

-Na persze. A kedves édesapja is ezt mondta- nagy léptekkel kimegy én pedig figyelem őt. Fogalmam sincs mit motyog az orra alatt de nem érdekel. Az viszont igen hogy hogy jött most ide apa. Egyre több kérdésem van de nem tudom feltenni senkinek mert mindenki leharapja a fejem amint kinyitom a számat.

   Busszal elmegyek suliba. Egész könnyen odatalálok mivel csak erre az egy épületre van kiírva hogy iskola. Belépek és olyan mintha minden szem rám szegeződne. Fura érzés hogy ide kell járnom minden nap. Az épület hatalmas és ijesztő. Bár minden ijesztő amíg az ember meg nem ismeri. Gyorsan keresni kezdek valakit aki tud nekem segíteni. A tanáriból egy lány lép ki aki kedvesnek tűnik. Odalépek hozzá és megszólítom.

-Ne haragudj... Tudnál nekem segíteni?- rám néz és elmosolyodik.
-Persze. Renné vagyok. Te biztosan Odetta vagy.
-Igen... Te vagy a második aki névről ismer- halkan nevetünk mindketten.
-Ez csak természetes hogy tudom ki vagy. Én vagyok a diákelnök. Gyere. Körbevezetlek aztán aláírsz pár lapot- elindul a termek felé. Megáll egy folyosón ahol szekrények vannak. Rábök az egyikre és közli velem hogy az lesz az enyém. Odaadja a kódot és tovább megyünk. Megmutat mindent amit látnom kell. A legjobban a zeneterem hóbortos stílusa tetszik és a rajzterem összevisszasága megnevettet.
-Már most imádom ezt a sulit- figyelem Renné-t és elmosolyodik.
-Ennek örülök. Ha jól tudom magántanuló voltál egy farmon.
-Igen.. Errefelé gyorsan terjednek a hírek.
-Ne aggódj. Nem tud rólad mindenki. Csak akinek kell.

   Remek térsaság ez a csaj. Azt hiszem barátok lettünk. Nem értek az ilyesmihez de érzem hogy jól elvagyunk. Rengeteget beszélhetünk amíg elintézünk mindent. Megbeszéljük hogy az ebédszünetben találkozunk az udvaron hogy bemutasson pár embernek. Bevezet az osztályba és meglátom a srácot aki tegnap elütött. Leülök a hátsó sorba mellé mivel csak ott van hely. Renné kedvesen integet nekem és elmegy. A tanár megkér hogy mutatkozzak be így felállok.
-Odetta Ismay vagyok. 18 éves és...
-..és még szűz- köhinti az egyik srác az első sorból. A tanár csendre inti és megkér hogy folytassam.
-Igen szűz vagyok de ehez senkinek semmi köze- inkább meg sem említem hogy a szüleim farmerek mert akkor még több hülye viccet fűznek a mondanivalómhoz. Ez az első hogy szégyenlem azt ahol eddig éltem. Leülök és a srácra nézek.
-Mit vársz? Tapsoljalak meg?- kérdezi közömbös arccal.
-Nem. De ideje lenne bemutatkoznod- erre csak felröhög és a szájába veszi a tollat.
-Ismerkedni akarsz cica?- tudom hogy csak poénkodni akar így oda se figyelek amit csinál. Elfordítom a fejem és hátradőlök. Egész órán érzem hogy figyel de nem is nézek rá hiszen felesleges rá pazarolni egy percemet is. Amint kicsengetnek elkezdem bepakolni a cuccaimat a táskámba. Renné már vár az ajtóban én pedig megkönnyebbülök hogy végre egy jó fejjel is összefutok. Kimegyünk az udvarra ahol egy kis csapat vár ránk. Sajnos a srác is köztük van aki beszólt.

Az egyik lány odalép hozzám és megfogja a kezemet hogy megvizsgálja a karkötőmet.
-Csak nem Perryn adta?- kérdezi. Elég furán néz rám.
-É.. Én...- dadogok mivel fogalmam sincs kiről beszél.
-Nyugi Chrissy. Velünk van... Ugye?- teszi fel a kérdést Renné. Hirtelen nem tudok mit válaszolni hiszen fogalmam sincs mit is mondhatnék. Csak bólogatok mint egy hülye de erre a srác felröhög és átöleli Renné derekát.
-Szerintem egész tűrhető. Leszámítva hogy fogalma sincs hogy hogyan érintkezzen az emberekkel- mondja és kicsit végigmér. Zavar hogy néz így zavartan elfordítom a fejem.
-Ne csináld..- leszedi magáról a kezeit Renné és rám néz- Figyelj. Ez oké. Ha gondolod délután találkozhatunk és akkor mutatok pár dolgot.
-Megtennéd?- elmosolyodva nézek rá és észreveszem hogy a srác nagyon figyel.
-Persze. Nagyon szívesen- mondja Renné.
-Mehetek én is?- kérdezi a Chrissy nevű lány.
-Gyere. Kell majd a segítséged hiszen remek orrod van a parfümökhöz- erre Chrissy csak legyint és beszélgetni kezdenek. Közben a srác mellém lép és vigyorog.
-Szóval rád szállt a fura gyerek?- kérdezi és kicsit túl közel áll hozzám.
-Nem tudom miről beszélsz- válaszolom egyszerűen de ő nem hagyja annyiban.
-Láttam hogy bámult téged. Szerintem nem kéne beszélned vele. Maradj velünk és nem lesz gond.
-Te csak ne félts. Meg tudom válogatni a barátaimat.
-Én is láttam hogy Perryn figyelt téged- vág közbe Chrissy.
-Perryn??!! Perryn Duval??!! Ahj... Kiráz tőle a hideg..- kezd nyávogni Renné és ahogy rázza a fejét a szőke tincsei csak úgy repkednek a levegőben.
-Ennyire nem bírod?- kérdezem érdeklődve.
-Hogy nem bírom? Nem kifejezés. Ő egy idióta- morogja válaszul.
-Na ja... Azt állítja hogy léteznek zombik- nevet Chrissy én pedig ledöbbenek.
-Z.. Zombik??

   Amint kimondom hangosan megpillantom őt ahogy engem bámul. Az addig oké hogy zombik de ez sem magyarázat arra ami Orléans-ban folyik. Szinte megkönnyebbülök mikor visszamegyek a terembe. A srác persze a nyomomban van.
-Colin vagyok...- elveszi a táskámat hogy segítsen.
-Odetta.. de már tudod- nevetek és teljesen megfeledkezek a történtektől.
-Szép mosolyod van- a vállamat átölelve lép be a terembe velem együtt. Fura de egész kedves ami kicsit fura.
-Köszönöm. De a tiéd sem csúnya- próbálom valahogy viszonozni a kedvességét és azt hiszem sikerült is.
-Figyelj. Holnap este lesz nálunk egy kis összejövetel... Ha gondolod megadom a telefonszámomat.
-Sajnálom de nekem nincs telefonom..- amint kimondom beugrik hogy a táskám mélyén lapul a készülék amit tegnap találtam a dobozban. Előkapom és ideges nevetésben török ki.
-Majdnem beugrottam. Beírom a számom és megcsörgetem magamat- elveszi és beírja. Figyelem minden mozdulatát és nem tudom levenni róla a szemem. Mikor végez visszaadja a telefont és a táskát majd egy puszit nyom az arcomra- Majd hívlak.
-Oké- mondom majd a kis jelenet után büszkén megyek a helyemre.
-Ch! Én meg azt hittem tényleg olyan vagy mint ahogy a keresztanyád elmondta- morogja megvetően Perryn majd leveszi rólam a tekintetét. Most először érzem szabadnak magam. Amikor figyel olyan mintha egy börtön fogja lennék amiből lehetetlen kiszabadulni. 

Az első nap...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~ JELEN ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


   Ahogy leszáll a gép mindenki nyüzsögni kezd körülöttem. Fura de jó érzés újra Orléans-ban lenni. Szinte a levegővel beáramlik a testembe a történelem. Nincs sok időm nézelődni hiszen egy magas férfi megszólít. Őt ismerem. A keresztanya inasa sofőr-pincér-szobalány izéje. Pontos megfogalmazás nincs a munkakörére de sok feladatot lát el. Segít bepakolni a kocsiba és elindulunk a ház felé ahol lakni fogok. A visszapillantóba nézek és látom hogy kócos vagyok és a sminkem is kicsit elkenődött. A hajamat gyorsan befonom a sminkem elrontott részeit pedig kiigazítom. Eszméletlen hogy egy csaj se szólt a gépen hogy ilyen állapotban vagyok. Az egy dolog hogy farmon éltem de én is adhatok magamra. Főleg egy ilyen gyönyörű városban.

   Ahogy megpillantom a házat kicsit ledöbbenek. Nem ilyen volt mikor utoljára jártam itt. Szerencsére pozitív irányba fejlődött bár kicsit túlzás egy embernek egy ekkora ház. Kiszállok az autóból és körbenézek. Kicsit messze vagyunk a várostól de látni lehet az épületeket. Ahogy nézem a szomszédokat nem zavarja majd hogy ideköltözök mivel nincsenek szomszédok. Belepillantok a vízbe ami olyan tiszta hogy iható. Már szinte túl tiszta így nem látom benne a tükörképem. Tudom hogy normális esetben látnám de valamiért nem. Letérdelek hogy közelebbről megnézzem és halk suttogásra leszek figyelmes a vízből. Nem értem tisztán de nem is érdekel. Most jobban leköt hogy mikor nézhetek szét a városban. Felállok és mikor megfordulok egy ismerős arc néz velem szembe.

-Keresztanya!- boldogan megölelem de ő nem viszonozza. Talán nem akarta hogy eljöjjek? Az lehetetlen. Ő írta a levelet. Jól ismerem a kézírását.

-Odetta... Te... mit keresel itt?- kérdezi szinte fuldokolva. Elengedem és a szemébe nézek.

-Te hívtál... Talán vénségedre szenilis lettél?- persze viccelek hiszen még csak alig múlt 38 éves. Látom rajta hogy ő nem nevet így letörlöm az arcomról a mosolyt. Megköszörülöm a torkom és odaadom neki a levelet amit alaposan elolvas. Türelmesen várom hogy hitetlenkedve még háromszor végigfussa majd egy mozdulattal elveszem tőle.

-Ne haragudj... Ezt nem én írtam...- mondja zavartan kapkodva a tekintetét- de... gyere csak be... Ha szeretnél ideköltözhetsz...- a vállamra csúsztatja a kezét és látom rajta hogy mosolyogni akar. Nyelek egy nagyot és leveszem magamról a kezét.

-Hagyd csak! Nem akarok teher lenni számodra. Visszamehetek ha gondolod.. Nem tudtam elköszönni anyáéktól- rémület csillan a szemében és megfogja a karomat.

-Ez esetben maradnod kell... De van pár szabály amit be kell tartanod..

   Szabályok? Eddig is tudtam hogy hangyás de azért azt nem hittem volna hogy ki akar oktatni arról hogy hogyan kell viselkednem. Igyekszem figyelmesen hallgatni minden szavát és okosan bólintani mikor rákérdez hogy értem-e. Első: Éjfél után nem léphetek át egy ajtón sem. Na jó a keresztanya tudja hogy kíváncsi vagyok de hogy ennyire? Második: Nem hozhatok haza senkit. Komolyan? Attól fél hogy összebarátkozok valakivel és elhozom? Szóval a magánéletet nem hozhatom be a házba. Talán hangyásabb mint hittem. Harmadik: Nem tehetek fel kérdéseket. Ez nem világos. Mikor kinyitom a szám figyelmeztetően néz rám így inkább hallgatok. Negyedik: Nem mehetek túl a kertnél. Nincs kerítés így ezt könnyebben megszeghetem mint az előző három ostoba szabályt.

-Keresztanya... és ha megszegem a szabályokat...?- nem engedi hogy a következményeket elmondjam hanem megteszi helyettem.

-Akkor veszélybe kerülsz vagy veszélybe keversz valakit. Ugye ezt nem akarod?

-Jaj ne már! Mi ez? Valami rossz horrorsztori?- nevetve nézek rá de ő megint nem nevet.

-Ez nem vicces. A szabályok azért vannak hogy életben maradhass- na persze! A szabályok azért vannak hogy megszegjük őket. De ha ennyire akarja akkor betartom őket. Egy ideig.

-Ne haragudj de ezek a szabályok olyan ostobák és feleslegesek. Nem vagyok már 5 éves. Tudok vigyázni magamra ha kell.

   Benyit egy ajtón és egy szobát pillantok meg. Olyan mintha direkt nekem lett volna előkészítve. A bőrönd a szekrény tetején van. Biztos bepakolt már mindent az inas hiszen a gépem is kint van az íróasztalon. Keresztanya körbenéz és most először mosolyt látok az arcán.

-Hát ez lenne a szobád... Remélem elnyerte a tetszésedet. Ismerkedj a hellyel és hétre gyere le vacsorázni- kilép az ajtón én pedig odalépek és megölelem.

-Alig várom hogy veled éljek. Ez csodásabb mint képzeltem- megsimogatja a hátam.

-Ennek örülök. Vacsora után pedig elmehetsz sétálni ha szeretnél.

-Ezt megengeded?

-Nagyon vicces vagy. Sok dolgot csinálhatsz. Például iskolába is járhatsz- ezen meglepődök. Még életemben nem töltöttem el iskolában egy óránál többet. Az az egy is csak a magántanulói papírok és a félévi vizsgák miatt volt. 

-Öhm... Rendben... Ha van internet a házban nagyon szívesen keresek egy sulit ahova beadom a jelentkezésemet- beszéd közben bemegyek de mire befejezem az ajtó már be van csukva.

   Egy nagy sóhajjal a géphez ülök és szinte azonnal találok egy iskolát ami elnyeri a tetszésemet. Igaz Orléans mellett van de így is negyedóra busszal. Elküldöm nekik az adataimat és a vizsgaeredményeket és szinte azonnal adnak egy időpontot holnapra. Tájékoztatnak hogy miket vigyek magammal. Kicsit belemerülök az iskola történetébe hiszen az ilyesmi jobban leköt mint bármi más. Mire mindennel végzek már hét óra van így lemegyek az ebédlőbe ahol már meg van terítve de csak egy személyre. Inkább nem keresem meg keresztanyát csak leülök enni. Mikor felemelem a poharat megpillantok egy levelet.

"Én már ettem. A kertben vagyok szóval

 ha elmész zárd be az ajtót

                     Keresztanya XXX"

  Vacsora után szinte azonnal felveszem a farmerkabátomat és miután bezártam az ajtót elmegyek sétálni. Jó idő van így a kabát ujját kicsit feltűröm. Az egész város olyan ismerős hogy el se tudnék tévedni. De persze ahogy magamat ismerem biztos eltévedek. Egy pillanat alatt megüti az orromat a finom friss péksütemény illata így nem bírom megállni hogy ne vegyek valamit. Vettem két csokis macaron-t és leültem hogy elfogyasszam. Minden olyan idilli hogy az már túl tökéletes. És persze hogy ilyenkor jut eszembe hogy nincsenek barátaim. Az asztalnak támaszkodva bámulom az utcát és elkezdem számolgatni a macskaköveket. Mikor már olyan aprók hogy nem tudom megszámolni felállok és eldobom a szalvétát amin a sütik voltak. Mikor fizetek rákérdezek hogy vállalhatok-e valami munkát. A pincérlány elgondolkodik és bólint. Már holnap kezdhetek és naponta 17 frankot kereshetek (kb. 5000 Ft). Rábólintok és újra sétálásba kezdek. Imádom ezt a várost. Minden olyan könnyen megy. Ahogy elmerülök a gondolataimban valaki elsodor. Már csak annyit veszek észre hogy egy srác felsegít.

Bevezetés a világomba.

Szia! A nevem Odetta Ismay. 18 éves vagyok és egy francia farmon nőttem fel. Tudom furcsán hangzik de én imádtam ott lenni. Minden reggel segíteni a szüleimnek ellátni az állatokat. Ez után persze reggeliztünk és leültünk tanulni anyával. Az iskola még kocsival is messze volt így inkább magántanuló voltam. Jobb is volt hiszen anya rengeteg dolgot tudott amit az iskolában sem tanítanak. Amint megtanultunk leültem a kedvenc fám alá és csak olvastam. Ez így ment évekig. Viszont egy reggel egy levelet kaptam a keresztanyámtól hogy költözzek hozzá. Eddig minden oké volt de mikor elkezdtem keresni a szüleimet ők nem voltak sehol. Az egész farm szinte kiürült. Se állatok se bútorok. Egyedül egy nagy bőrönd rajta a levéllel és a repülőjeggyel. Nem volt más választásom így elutaztam hátrahagyva az eddigi életemet és a szüleimet akiktől el sem köszönhettem.