-Bocs..- sóhajtja ezzel megszakítva a gondolataim kavargását az agyamban. Most erre mit mondjak? Bocs.. ez visszhangzik a fülemben. Ennyivel szúrja ki a szememet hogy majdnem megölt?
-S.. Semmi... gond...- motyogom válaszul hasonlóan minimalista stílusban. Egy tincset a fülem mögé fésülök az ujjaimmal és nagy kő esik le a szívemről hiszen válaszoltam neki.
-Te vagy az új lány?- kérdezi rezzenéstelen arccal.
-I.. Igen... De honnan tudsz rólam?- a meglepettség eltörli belőlem az izgalmat. Orléans-ban csak a keresztanya ismer engem meg az inasa. A srác megrántja a vállát és felröhög.
-Mindent tudok erről a városról. Jó nagy szarban vagy ha ideköltözöl.
-Miről beszélsz?- vágom rá szinte azonnal. Egy darabig meg sem szólalunk csak figyeljük a másikat mikor reagál. Kezdek megijedni tőle.
-Nem akarom összetörni az érzékeny kis lelked- ez jobban feldühít mint keresztanya aggodalma hogy idegeneket hordok hozzá. Ökölbe szorul a kezem.
-Ide figyelj...!- az ujját az ajkaimra szorítja.
-Nyugi... Nekem az a dolgom hogy ismerjek mindenkit. Odetta Ismay. Viszlát a suliban- azzal le is lép.
Honnan tudja a nevemet? Én nem tudom az övét de inkább kiverem a fejemből. Még akkor is ha tökéletes a haja. Odetta! Koncentrálj! Ki kell derítenem hogy ő kicsoda és hogy mi a fene folyik ebben a városban. Először a tükörkép most meg ez a gyerek aki szerintem azt is tudja hogy sunyiban hány csokis sütit ettem meg egész életemben. Sietve megyek haza de a keresztanya éppen telefonál mikor belépek.
-.. igen Perryn de még nincs itthon. Ne aggódj miatta. Odafigyelek. Viszont neked is kell figyelned rá ha iskolában van... Nem!- felém fordul és elsápad- hívj vissza később...- leteszi.
-Ez meg mi volt? Ugye nem előttem titkolsz valamit?- gyanakodva karba teszem a kezem.
-Nem kérdezhetsz semmit. Alig vagy itt de már megszeged a szabályokat. Hogy nevelt téged az anyád?- gyors léptekkel bemegy a szobájába és becsapja az ajtót.
Nem tudom hova tenni ezt az egészet így nem is töröm a fejem azon hogy mi folyik körülöttem. Felmegyek a szobámba és ahogy kinyitom az ajtót meglepetten tapasztalom hogy az ágyam közepén egy nagy doboz hever az én nevemmel. Kinyitom és egy levél az első amit meglátok a rengeteg dolgon ami a dobozban van.
"Ezeknek még hasznát veszed"
Mi ez a sok levél amit ebben a két napban kapok? A dobozban található dolgokra nézek és egy kisebb dobozt veszek ki amiben egy telefon van. Kibontom és egész korrekt de még életemben nem volt ilyenem. Elolvastam minden papírját és elkezdtem konnektort vadászni hogy töltőre tehessem. Mikor találok egyet azonnal áram alá teszem és visszamegyek a dobozhoz. Van benne pár ékszer fölhallgató és... egy kis doboz. Kiveszem és mikor rájövök hogy mi ez bedobom az ágyam alá hogy ne lássam soha többet. Eszembe jut róla az a kínos beszélgetés a 18. születésnapomon anyáékkal. Na igen. Akkor tudtam meg hogy nem a gólya hozza a babákat. Az ékszereket kipakolom az asztalra és gyorsan elmegyek fürdeni. Hosszú és fárasztó napom volt de tudom hogy a holnapi még ennél is hosszabb lesz. Talán ha pihenek egy nagyot nem lesz ezzel baj. Mikor végre ágyban vagyok már majdnem éjfél. Olyan fáradt vagyok hogy eszembe se jut hogy mászkáljak ilyen későn. Még a srácra sem gondolok. Na jó rá igen. De csak mert egész helyes. Nem vagyok belé szerelmes de attól még annak találom.
Másnap keresztanya ébreszt ami nem lep meg mert nincs ébresztőm. Eddig azt hittem. Kiszállok az ágyból és keresek a szekrényben pár ruhát amit felkapok. Pár ékszert is majd a fürdőben megcsinálom a hajam. Nem nagyon tudom hogy kéne kinéznem így csak egy szolid sminket készítek magamnak majd leszaladok reggelizni.
-Jó reggelt!- köszönök az inasnak aki leteszi elém a reggelit.
-Megtalálta a dobozt amit Duval úr készített magának?- felkapom a fejem az ismeretlen névre.
-Megkaptam. De ki az a Duval?- nekilátok a reggelinek.
-A keresztanyja egyik barátja aki segíteni fog magának.
-Nem kell senki. Boldogulok egyedül is- szinte azonnal eléri hogy utáljam. Azt hiszem kölcsönös az érzés mert az arckifejezése nagyon barátságtalan.
-Na persze. A kedves édesapja is ezt mondta- nagy léptekkel kimegy én pedig figyelem őt. Fogalmam sincs mit motyog az orra alatt de nem érdekel. Az viszont igen hogy hogy jött most ide apa. Egyre több kérdésem van de nem tudom feltenni senkinek mert mindenki leharapja a fejem amint kinyitom a számat.
Busszal elmegyek suliba. Egész könnyen odatalálok mivel csak erre az egy épületre van kiírva hogy iskola. Belépek és olyan mintha minden szem rám szegeződne. Fura érzés hogy ide kell járnom minden nap. Az épület hatalmas és ijesztő. Bár minden ijesztő amíg az ember meg nem ismeri. Gyorsan keresni kezdek valakit aki tud nekem segíteni. A tanáriból egy lány lép ki aki kedvesnek tűnik. Odalépek hozzá és megszólítom.
-Ne haragudj... Tudnál nekem segíteni?- rám néz és elmosolyodik.
-Persze. Renné vagyok. Te biztosan Odetta vagy.
-Igen... Te vagy a második aki névről ismer- halkan nevetünk mindketten.
-Ez csak természetes hogy tudom ki vagy. Én vagyok a diákelnök. Gyere. Körbevezetlek aztán aláírsz pár lapot- elindul a termek felé. Megáll egy folyosón ahol szekrények vannak. Rábök az egyikre és közli velem hogy az lesz az enyém. Odaadja a kódot és tovább megyünk. Megmutat mindent amit látnom kell. A legjobban a zeneterem hóbortos stílusa tetszik és a rajzterem összevisszasága megnevettet.
-Már most imádom ezt a sulit- figyelem Renné-t és elmosolyodik.
-Ennek örülök. Ha jól tudom magántanuló voltál egy farmon.
-Igen.. Errefelé gyorsan terjednek a hírek.
-Ne aggódj. Nem tud rólad mindenki. Csak akinek kell.
Remek térsaság ez a csaj. Azt hiszem barátok lettünk. Nem értek az ilyesmihez de érzem hogy jól elvagyunk. Rengeteget beszélhetünk amíg elintézünk mindent. Megbeszéljük hogy az ebédszünetben találkozunk az udvaron hogy bemutasson pár embernek. Bevezet az osztályba és meglátom a srácot aki tegnap elütött. Leülök a hátsó sorba mellé mivel csak ott van hely. Renné kedvesen integet nekem és elmegy. A tanár megkér hogy mutatkozzak be így felállok.
-Odetta Ismay vagyok. 18 éves és...
-..és még szűz- köhinti az egyik srác az első sorból. A tanár csendre inti és megkér hogy folytassam.
-Igen szűz vagyok de ehez senkinek semmi köze- inkább meg sem említem hogy a szüleim farmerek mert akkor még több hülye viccet fűznek a mondanivalómhoz. Ez az első hogy szégyenlem azt ahol eddig éltem. Leülök és a srácra nézek.
-Mit vársz? Tapsoljalak meg?- kérdezi közömbös arccal.
-Nem. De ideje lenne bemutatkoznod- erre csak felröhög és a szájába veszi a tollat.
-Ismerkedni akarsz cica?- tudom hogy csak poénkodni akar így oda se figyelek amit csinál. Elfordítom a fejem és hátradőlök. Egész órán érzem hogy figyel de nem is nézek rá hiszen felesleges rá pazarolni egy percemet is. Amint kicsengetnek elkezdem bepakolni a cuccaimat a táskámba. Renné már vár az ajtóban én pedig megkönnyebbülök hogy végre egy jó fejjel is összefutok. Kimegyünk az udvarra ahol egy kis csapat vár ránk. Sajnos a srác is köztük van aki beszólt.
Az egyik lány odalép hozzám és megfogja a kezemet hogy megvizsgálja a karkötőmet.
-Csak nem Perryn adta?- kérdezi. Elég furán néz rám.
-É.. Én...- dadogok mivel fogalmam sincs kiről beszél.
-Nyugi Chrissy. Velünk van... Ugye?- teszi fel a kérdést Renné. Hirtelen nem tudok mit válaszolni hiszen fogalmam sincs mit is mondhatnék. Csak bólogatok mint egy hülye de erre a srác felröhög és átöleli Renné derekát.
-Szerintem egész tűrhető. Leszámítva hogy fogalma sincs hogy hogyan érintkezzen az emberekkel- mondja és kicsit végigmér. Zavar hogy néz így zavartan elfordítom a fejem.
-Ne csináld..- leszedi magáról a kezeit Renné és rám néz- Figyelj. Ez oké. Ha gondolod délután találkozhatunk és akkor mutatok pár dolgot.
-Megtennéd?- elmosolyodva nézek rá és észreveszem hogy a srác nagyon figyel.
-Persze. Nagyon szívesen- mondja Renné.
-Mehetek én is?- kérdezi a Chrissy nevű lány.
-Gyere. Kell majd a segítséged hiszen remek orrod van a parfümökhöz- erre Chrissy csak legyint és beszélgetni kezdenek. Közben a srác mellém lép és vigyorog.
-Szóval rád szállt a fura gyerek?- kérdezi és kicsit túl közel áll hozzám.
-Nem tudom miről beszélsz- válaszolom egyszerűen de ő nem hagyja annyiban.
-Láttam hogy bámult téged. Szerintem nem kéne beszélned vele. Maradj velünk és nem lesz gond.
-Te csak ne félts. Meg tudom válogatni a barátaimat.
-Én is láttam hogy Perryn figyelt téged- vág közbe Chrissy.
-Perryn??!! Perryn Duval??!! Ahj... Kiráz tőle a hideg..- kezd nyávogni Renné és ahogy rázza a fejét a szőke tincsei csak úgy repkednek a levegőben.
-Ennyire nem bírod?- kérdezem érdeklődve.
-Hogy nem bírom? Nem kifejezés. Ő egy idióta- morogja válaszul.
-Na ja... Azt állítja hogy léteznek zombik- nevet Chrissy én pedig ledöbbenek.
-Z.. Zombik??
Amint kimondom hangosan megpillantom őt ahogy engem bámul. Az addig oké hogy zombik de ez sem magyarázat arra ami Orléans-ban folyik. Szinte megkönnyebbülök mikor visszamegyek a terembe. A srác persze a nyomomban van.
-Colin vagyok...- elveszi a táskámat hogy segítsen.
-Odetta.. de már tudod- nevetek és teljesen megfeledkezek a történtektől.
-Szép mosolyod van- a vállamat átölelve lép be a terembe velem együtt. Fura de egész kedves ami kicsit fura.
-Köszönöm. De a tiéd sem csúnya- próbálom valahogy viszonozni a kedvességét és azt hiszem sikerült is.
-Figyelj. Holnap este lesz nálunk egy kis összejövetel... Ha gondolod megadom a telefonszámomat.
-Sajnálom de nekem nincs telefonom..- amint kimondom beugrik hogy a táskám mélyén lapul a készülék amit tegnap találtam a dobozban. Előkapom és ideges nevetésben török ki.
-Majdnem beugrottam. Beírom a számom és megcsörgetem magamat- elveszi és beírja. Figyelem minden mozdulatát és nem tudom levenni róla a szemem. Mikor végez visszaadja a telefont és a táskát majd egy puszit nyom az arcomra- Majd hívlak.
-Oké- mondom majd a kis jelenet után büszkén megyek a helyemre.
-Ch! Én meg azt hittem tényleg olyan vagy mint ahogy a keresztanyád elmondta- morogja megvetően Perryn majd leveszi rólam a tekintetét. Most először érzem szabadnak magam. Amikor figyel olyan mintha egy börtön fogja lennék amiből lehetetlen kiszabadulni.
-Persze. Renné vagyok. Te biztosan Odetta vagy.
-Igen... Te vagy a második aki névről ismer- halkan nevetünk mindketten.
-Ez csak természetes hogy tudom ki vagy. Én vagyok a diákelnök. Gyere. Körbevezetlek aztán aláírsz pár lapot- elindul a termek felé. Megáll egy folyosón ahol szekrények vannak. Rábök az egyikre és közli velem hogy az lesz az enyém. Odaadja a kódot és tovább megyünk. Megmutat mindent amit látnom kell. A legjobban a zeneterem hóbortos stílusa tetszik és a rajzterem összevisszasága megnevettet.
-Már most imádom ezt a sulit- figyelem Renné-t és elmosolyodik.
-Ennek örülök. Ha jól tudom magántanuló voltál egy farmon.
-Igen.. Errefelé gyorsan terjednek a hírek.
-Ne aggódj. Nem tud rólad mindenki. Csak akinek kell.
Remek térsaság ez a csaj. Azt hiszem barátok lettünk. Nem értek az ilyesmihez de érzem hogy jól elvagyunk. Rengeteget beszélhetünk amíg elintézünk mindent. Megbeszéljük hogy az ebédszünetben találkozunk az udvaron hogy bemutasson pár embernek. Bevezet az osztályba és meglátom a srácot aki tegnap elütött. Leülök a hátsó sorba mellé mivel csak ott van hely. Renné kedvesen integet nekem és elmegy. A tanár megkér hogy mutatkozzak be így felállok.
-Odetta Ismay vagyok. 18 éves és...
-..és még szűz- köhinti az egyik srác az első sorból. A tanár csendre inti és megkér hogy folytassam.
-Igen szűz vagyok de ehez senkinek semmi köze- inkább meg sem említem hogy a szüleim farmerek mert akkor még több hülye viccet fűznek a mondanivalómhoz. Ez az első hogy szégyenlem azt ahol eddig éltem. Leülök és a srácra nézek.
-Mit vársz? Tapsoljalak meg?- kérdezi közömbös arccal.
-Nem. De ideje lenne bemutatkoznod- erre csak felröhög és a szájába veszi a tollat.
-Ismerkedni akarsz cica?- tudom hogy csak poénkodni akar így oda se figyelek amit csinál. Elfordítom a fejem és hátradőlök. Egész órán érzem hogy figyel de nem is nézek rá hiszen felesleges rá pazarolni egy percemet is. Amint kicsengetnek elkezdem bepakolni a cuccaimat a táskámba. Renné már vár az ajtóban én pedig megkönnyebbülök hogy végre egy jó fejjel is összefutok. Kimegyünk az udvarra ahol egy kis csapat vár ránk. Sajnos a srác is köztük van aki beszólt.
-Csak nem Perryn adta?- kérdezi. Elég furán néz rám.
-É.. Én...- dadogok mivel fogalmam sincs kiről beszél.
-Nyugi Chrissy. Velünk van... Ugye?- teszi fel a kérdést Renné. Hirtelen nem tudok mit válaszolni hiszen fogalmam sincs mit is mondhatnék. Csak bólogatok mint egy hülye de erre a srác felröhög és átöleli Renné derekát.
-Szerintem egész tűrhető. Leszámítva hogy fogalma sincs hogy hogyan érintkezzen az emberekkel- mondja és kicsit végigmér. Zavar hogy néz így zavartan elfordítom a fejem.
-Ne csináld..- leszedi magáról a kezeit Renné és rám néz- Figyelj. Ez oké. Ha gondolod délután találkozhatunk és akkor mutatok pár dolgot.
-Megtennéd?- elmosolyodva nézek rá és észreveszem hogy a srác nagyon figyel.
-Persze. Nagyon szívesen- mondja Renné.
-Mehetek én is?- kérdezi a Chrissy nevű lány.
-Gyere. Kell majd a segítséged hiszen remek orrod van a parfümökhöz- erre Chrissy csak legyint és beszélgetni kezdenek. Közben a srác mellém lép és vigyorog.
-Szóval rád szállt a fura gyerek?- kérdezi és kicsit túl közel áll hozzám.
-Nem tudom miről beszélsz- válaszolom egyszerűen de ő nem hagyja annyiban.
-Láttam hogy bámult téged. Szerintem nem kéne beszélned vele. Maradj velünk és nem lesz gond.
-Te csak ne félts. Meg tudom válogatni a barátaimat.
-Én is láttam hogy Perryn figyelt téged- vág közbe Chrissy.
-Perryn??!! Perryn Duval??!! Ahj... Kiráz tőle a hideg..- kezd nyávogni Renné és ahogy rázza a fejét a szőke tincsei csak úgy repkednek a levegőben.
-Ennyire nem bírod?- kérdezem érdeklődve.
-Hogy nem bírom? Nem kifejezés. Ő egy idióta- morogja válaszul.
-Na ja... Azt állítja hogy léteznek zombik- nevet Chrissy én pedig ledöbbenek.
-Z.. Zombik??
Amint kimondom hangosan megpillantom őt ahogy engem bámul. Az addig oké hogy zombik de ez sem magyarázat arra ami Orléans-ban folyik. Szinte megkönnyebbülök mikor visszamegyek a terembe. A srác persze a nyomomban van.
-Colin vagyok...- elveszi a táskámat hogy segítsen.
-Odetta.. de már tudod- nevetek és teljesen megfeledkezek a történtektől.
-Szép mosolyod van- a vállamat átölelve lép be a terembe velem együtt. Fura de egész kedves ami kicsit fura.
-Köszönöm. De a tiéd sem csúnya- próbálom valahogy viszonozni a kedvességét és azt hiszem sikerült is.
-Figyelj. Holnap este lesz nálunk egy kis összejövetel... Ha gondolod megadom a telefonszámomat.
-Sajnálom de nekem nincs telefonom..- amint kimondom beugrik hogy a táskám mélyén lapul a készülék amit tegnap találtam a dobozban. Előkapom és ideges nevetésben török ki.
-Majdnem beugrottam. Beírom a számom és megcsörgetem magamat- elveszi és beírja. Figyelem minden mozdulatát és nem tudom levenni róla a szemem. Mikor végez visszaadja a telefont és a táskát majd egy puszit nyom az arcomra- Majd hívlak.
-Oké- mondom majd a kis jelenet után büszkén megyek a helyemre.
-Ch! Én meg azt hittem tényleg olyan vagy mint ahogy a keresztanyád elmondta- morogja megvetően Perryn majd leveszi rólam a tekintetét. Most először érzem szabadnak magam. Amikor figyel olyan mintha egy börtön fogja lennék amiből lehetetlen kiszabadulni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése