Egy fárasztó este...

   Végül lemegyek a lépcsőn és ledobom magam a kanapéra. Nem tervezem hogy megszólalok hiszen Perryn csak még jobban lefárasztana. Csak csendben ülök és hallgatom keresztanyát. A tea volt a téma amit külföldről hozatott múlthéten. Persze senkit se érdekel de Perryn undorítóan kedves mosollyal hallgatja. A szememet forgatva előkapom a telefonomat és írok Colinnak hogy hívjon fel mert vészhelyzet van. Szinte azonnal megcsörren én pedig nem zavartatva magam bevonulok a konyhába és felveszem.
-Mi a baj? Ugye nincs bajod?- zúdítja rám a kérdéseit Colin szinte azonnal.
-Semmi bajom... Csak van egy vacsoravendégünk akivel nem akartam egy levegőt szívni- suttogom a telefonba és hallom hogy nevet egy kicsit.
-Így már minden világos- ő is suttog.
-Miért suttogsz?- elmosolyodok azon hogy milyen hülyén viselkedünk mindketten.
-Együtt érző vagyok- megrázom a fejem és nagy levegőt veszek.
-M.. Mit akartál csinálni... A kapunál?- kicsit félek a választól hiszen nem tudom hogy mi történt. Viszont érzem hogy kezd valami kialakulni köztünk.
-Tudod... Olyan gyönyörű voltál ahogy a nap megcsillant a hajadon.. Meg akartalak csókolni- hirtelen kihagy a szívem és visszafojtott lélegzettel próbálok reagálni de csak egy halk kuncogást hall Colin tőlem. Azt hiszem ő is elgondolkodik hogy mi lett volna ha a suli szeme láttára csattant volna el az első csókunk. Nem is értem miért vagyok ilyen gyerekes. Összeszedem magam és felülök a pultra.
-Engem... még nem csókolt meg senki- vallom be félénken. Most biztos hülyének néz.
-Valld be hogy rám vártál- a homlokomat vakargatva levakarhatatlan mosoly kúszik az arcomra.
-És ha igen?- teszem fel a ravasz kérdést.
-Akkor megkapod.. és ha gondolod holnap eléd megyek motorral.
-Motor? Benne vagyok. Imádok motorozni.
-Helyes! Öltözz motorozáshoz. Tudod? Bőrszerkó.. fekete magassarkú.. Szóval légy szexi- nagyot nyelek. Nem tudom hogy lehetnék szexi ha még senkinek sem kellett kiöltöznöm... szexin. 
-Igyekezni fogok- mondom kicsit bizonytalanul. Érzem valakinek a jelenlétét és megfordulok. Perryn az.
-Odetta... Én azt hiszem szeretlek- mondja Colin. Az agyam összekeveri a dolgokat és úgy jön le az egész hogy Perryn vall szerelmet.
-H.. Hogy mi? Hát bocs de én szívből utállak- egy pillanatra mindhárman lefagyunk. Én a zavartságtól Colin a "visszautasítástól" Perryn pedig attól hogy nem érti min akadtam ki megint.
-Meg se szólaltam- mondja mérgesen Perryn.
-Nem te... Oh... Jézusom Colin ne haragudj nem neked szántam...- mentegetőzök- é.. én is szeretlek- Perrynre pillantok akinek leesik hogy mi történt és hangosan felröhög. Gratulálok Odetta.. Beégetted magad. De nagyon.
-Jaj te.. Már megijedtem- sóhajt Colin és mindketten megkönnyebbülünk. Pontosan én sem tudom hogy mit érzek de őt nem utálom. Ellenkezőleg. Úgy érzem hogy ő tényleg édes és kedves. Persze keresztanya megint megzavar így le kell tennem.
-Colin figyelj holnap hétre gyere elém. Suli előtt szeretnék kettesben lenni veled- közlöm vele.
-Várni foglak. Szép álmokat hercegnőm- leteszi én pedig a kislányos sikítozást visszafojtom és unottan kibattyogok a nappaliba és visszaülök.
-Bocsának keresztanya hogy boldog vagyok- mondom halkan. Perryn leül velem szembe és vigyorog.
-Szóval Colin a pasid?- kérdezi idegesítő hangon.
-És ha igen? Zavar?- nem számít visszavágásnak de nem is akarok versenyezni senkivel. Vele meg főleg.
-Engem igen. Egy ilyen huligán mögé nem ülsz te sehova- mondja keresztanya fenyegető stílusban ami nem megy neki.
-Jobban örülnél ha ráülne?- röhög Perryn ami szerintem nem vicces. Főleg hogy tudom mire gondol.
-Na azt meg végképp El lehet felejteni kisasszony!
-Jól van már! Békén lehet hagyni. A hülye szabályaid sem érnek semmit. Mindent megtiltasz mintha gyerek lennék- most először emelem fel a hangom és tetszik a helyzet.
-Mert az is vagy!- az asztalra csap- Mit akarsz elérni ezzel a stílussal?
-Talán azt hogy ne akassz a nyakamba szabályokat és ilyen pszichopata gyökereket mint ez- Perrynre mutatok és majdnem kinyomom vele a szemét. Milyen kár hogy csak majdnem.
-Most felmész a szobádba. Perryn pedig itt alszik hogy figyeljen rád- felállok és mérgesen felszaladok a szobámba és bevágom az ajtót. Elegem van abból ami körülöttem zajlik. Kezdem megutálni Orléans-t és az embereket akik jelenleg a házban tartózkodnak. Vissza akarom kapni a régi életemet. Bedugom a fülem és hangosan zenét kezdek hallgatni. Mibe észbe kapok Perryn épp bemászik az ablakomon mivel nem tudja kinyitni az ajtómat. Kihúzom a fülest és kérdő tekintettel figyelem ahogy beszenvedi magát a szobámba.
-Küldetésem van... Ne küldj ki- próbálja védeni magát. Mivel nem lökhetem ki az ablakon hagyom hogy leüljön az asztalhoz és körbenézzen. Nem merek hátat fordítani neki mert nem akarom hogy csináljon valamit.
-Milyen... küldetés?- kérdezem remegő hangon.
-Keresztanyád azt mondta hogy itt kell maradnom hogy betartsd a szabályokat- legszívesebben kimennék és megint kiabálnék egy sort vele de nem tehetem hiszen az ő házában lakok.
-Hát ez igazán csodálatos- sóhajtva lefekszek az ágyra- Chrissy mesélte hogy zombimániád van- rá nézek és lefagy a szavaimtól.
-Ezt... mikor mesélte?- szinte hallom a félelmet a hangjában.
-Ma ebédszünet közepén. Ezért tart mindenki totál idiótának?
-Hát..- a tarkóját vakargatja- gondolom.. De nem érdekelnek az emberek.
-Az embereket se nagyon érdekled ahogy láttam. Folyton egyedül voltál egész nap.
-Én legalább nem a suli nagymenőinek a seggét nyaltam mint egyesek- dünnyögi ami felbosszant.
-Látod ez az ami miatt gyűlöllek. Azt hiszed hogy mindent tudsz és hogy jobb vagy az embereknél. Szállj le a földre hiszen te is ember vagy- hozzávágok egy párnát de ő csak komor arccal rám néz és odalép az ágyhoz. Közelebb hajol hozzám és mélyen a szemembe néz.
-Tudod te milyen ostobaságokat beszélsz? Nem tudod hogy mi történt a szüleiddel. És nem is mondjuk el neked mert még sok lenne neked. Annyira hogy el se hinnéd ha közölnénk veled az igazságot. Szerinted miért vannak szabályok?- beszéd közben egyre jobban közelít így a mondandója végén felpofozom és leugrok az ágyról.
-Takarodj a szobámból!- ordítom de a könnyeim eltakarnak mindent így homályosan látok. Valahol mélyen sejtem hogy mi történt és hiszek neki. De olyan állapotban vagyok hogy ezt az érzése elrejti a büszkeségem. Bár hiába hiszen sebezhető vagyok. Egy szó és elsírom magam pedig ritka nálam az ilyen. Perryn megfogja a csuklómat és megint a szemembe néz.
-Fáj az igazság? Ez van. Az élet szar. De ha nem vigyázol magadra úgy jársz mint ők- a földre rogyva igyekszem csendben hullatni a könnyeimet.
-Hagyj egyedül..- suttogom ő pedig fogja magát és bevágódik az ágyamba. Nagyot nyelve rápillantok és eltakarom a kezemmel az arcom. Nem akarom hogy így lásson bárki is. Ő meg főleg. Egy darabig csak ülök és próbálom összekapni magam. Colin kell. Az az ölelés amit suli után adott. Csak egy ilyen mély és érzelmes ölelés kell és minden gondom eltűnne. De helyette be kell érnem Perryn semmitmondó viselkedésével. Nem tudom eldönteni hogy védeni vagy kínozni akar. Felállok és letörlöm a könnyeimet.
-Jól vagy?- kérdezi csukott szemekkel.
-Azt hiszem.. De szállj le az ágyról.. Az az én helyem- mivel már fürödtem belépek a gardróbomba és felveszem a pizsimet. Mikor kilépek kicsit elpirulok hiszen csak egy pamut rövidnadrág és egy trikó van rajtam. Alaposan végigmér és átadja az ágyat.
-Ugye Colin előtt nem akarsz így megjelenni?
-Kevesebb ruhára gondoltam a holnapi bulira- összekötöm a hajam és leülök az ágyra.
-Szóval elmész? És ha a keresztanyád nem enged el?
-Hol jöttél be?- mosolyogva nézek az ablakra remélve hogy tudja mire gondolok.
-Nem ajánlom. Elég kockázatos lenne- ő is az ablakra pillant majd rám. Valahogy elkapom a tekintetét és megint elvörösödök. A tekintete olyan mintha még ennyi ruha se lenne rajtam. Bebújok a takaró alá hogy megszűnjön ez a perverz fény a szemében.
-Idegesítő vagy..- mondom és előkapom a füzetemet amikben a dalszövegeim vannak. A legutóbbinál kinyitom és elkezdem folytatni. Perryn letelepszik mellettem és figyeli amit írok. Ez az első hogy nem zavar. Az írás leköt bármilyen helyzetben. Mikor leteszem a füzetet már két perce múlt éjfél. Örömmel tapasztalom hogy ő már rég alszik. Az ablakhoz lépek és kilesek rajta. A tó vize ami mellé épült a ház most egész fura. A hold tükröződik benne de nem a szokásos ezüstös fénnyel. Inkább zöld színe van pedig az égen teljesen átlagosnak tűnik. Felkapom a köntösömet és kilépek az ajtón. Lassan átsétálok a házon és kimegyek a kertbe. Rettentően hideg van de nem foglalkozok vele. A vízhez lépek és belenézek. A tükörképem nem hasonlít rám. Olyan vagyok mint egy zombi. A suttogás amit tegnap hallottam most hangosabb. Kivehetetlen de megjegyzem amit hallok. Mikor hozzáérnék a vízhez érzem hogy valami elsuhan mellettem én pedig halálra rémülök. Utánanézek de az a valami már régen eltűnt. A hátsó kert felé pillantok ahol egy alak bolyong mintha keresne valamit. Nyöszörög és hörög. Ráadásul felém tart. A vízen áthalad és a tükörképe hasonlít apára. Ledermedek és nem bírok mozdulni a félelemtől.
-Odetta!- kiáltja Perryn és odarohan hozzám hogy berángasson a házba- Te teljesen meghibbantál?- becsukja az ajtót.
-M.. Mi a fene volt.. ez?- kérdezem remegve.
-Ez... Egy zombi volt- sóhajt és megfogja a kezem hogy visszamenjünk a szobámba.
-Na jó! Ez csak egy álom.. Ugye?
-Hát hogy ne! Csak álmodsz- ebben az állapotban elhiszem neki hiszen annyira hihetetlen hogy egy élőhalott el akart kapni és ki tudja mit akart volna tenni velem. Lefekszek az ágyra és azonnal elalszok.