Ahogy leszáll a gép mindenki nyüzsögni kezd körülöttem. Fura de jó érzés újra Orléans-ban lenni. Szinte a levegővel beáramlik a testembe a történelem. Nincs sok időm nézelődni hiszen egy magas férfi megszólít. Őt ismerem. A keresztanya inasa sofőr-pincér-szobalány izéje. Pontos megfogalmazás nincs a munkakörére de sok feladatot lát el. Segít bepakolni a kocsiba és elindulunk a ház felé ahol lakni fogok. A visszapillantóba nézek és látom hogy kócos vagyok és a sminkem is kicsit elkenődött. A hajamat gyorsan befonom a sminkem elrontott részeit pedig kiigazítom. Eszméletlen hogy egy csaj se szólt a gépen hogy ilyen állapotban vagyok. Az egy dolog hogy farmon éltem de én is adhatok magamra. Főleg egy ilyen gyönyörű városban.
Ahogy megpillantom a házat kicsit ledöbbenek. Nem ilyen volt mikor utoljára jártam itt. Szerencsére pozitív irányba fejlődött bár kicsit túlzás egy embernek egy ekkora ház. Kiszállok az autóból és körbenézek. Kicsit messze vagyunk a várostól de látni lehet az épületeket. Ahogy nézem a szomszédokat nem zavarja majd hogy ideköltözök mivel nincsenek szomszédok. Belepillantok a vízbe ami olyan tiszta hogy iható. Már szinte túl tiszta így nem látom benne a tükörképem. Tudom hogy normális esetben látnám de valamiért nem. Letérdelek hogy közelebbről megnézzem és halk suttogásra leszek figyelmes a vízből. Nem értem tisztán de nem is érdekel. Most jobban leköt hogy mikor nézhetek szét a városban. Felállok és mikor megfordulok egy ismerős arc néz velem szembe.
-Keresztanya!- boldogan megölelem de ő nem viszonozza. Talán nem akarta hogy eljöjjek? Az lehetetlen. Ő írta a levelet. Jól ismerem a kézírását.
-Odetta... Te... mit keresel itt?- kérdezi szinte fuldokolva. Elengedem és a szemébe nézek.
-Te hívtál... Talán vénségedre szenilis lettél?- persze viccelek hiszen még csak alig múlt 38 éves. Látom rajta hogy ő nem nevet így letörlöm az arcomról a mosolyt. Megköszörülöm a torkom és odaadom neki a levelet amit alaposan elolvas. Türelmesen várom hogy hitetlenkedve még háromszor végigfussa majd egy mozdulattal elveszem tőle.
-Ne haragudj... Ezt nem én írtam...- mondja zavartan kapkodva a tekintetét- de... gyere csak be... Ha szeretnél ideköltözhetsz...- a vállamra csúsztatja a kezét és látom rajta hogy mosolyogni akar. Nyelek egy nagyot és leveszem magamról a kezét.
-Hagyd csak! Nem akarok teher lenni számodra. Visszamehetek ha gondolod.. Nem tudtam elköszönni anyáéktól- rémület csillan a szemében és megfogja a karomat.
-Ez esetben maradnod kell... De van pár szabály amit be kell tartanod..
Szabályok? Eddig is tudtam hogy hangyás de azért azt nem hittem volna hogy ki akar oktatni arról hogy hogyan kell viselkednem. Igyekszem figyelmesen hallgatni minden szavát és okosan bólintani mikor rákérdez hogy értem-e. Első: Éjfél után nem léphetek át egy ajtón sem. Na jó a keresztanya tudja hogy kíváncsi vagyok de hogy ennyire? Második: Nem hozhatok haza senkit. Komolyan? Attól fél hogy összebarátkozok valakivel és elhozom? Szóval a magánéletet nem hozhatom be a házba. Talán hangyásabb mint hittem. Harmadik: Nem tehetek fel kérdéseket. Ez nem világos. Mikor kinyitom a szám figyelmeztetően néz rám így inkább hallgatok. Negyedik: Nem mehetek túl a kertnél. Nincs kerítés így ezt könnyebben megszeghetem mint az előző három ostoba szabályt.
-Keresztanya... és ha megszegem a szabályokat...?- nem engedi hogy a következményeket elmondjam hanem megteszi helyettem.
-Akkor veszélybe kerülsz vagy veszélybe keversz valakit. Ugye ezt nem akarod?
-Jaj ne már! Mi ez? Valami rossz horrorsztori?- nevetve nézek rá de ő megint nem nevet.
-Ez nem vicces. A szabályok azért vannak hogy életben maradhass- na persze! A szabályok azért vannak hogy megszegjük őket. De ha ennyire akarja akkor betartom őket. Egy ideig.
-Ne haragudj de ezek a szabályok olyan ostobák és feleslegesek. Nem vagyok már 5 éves. Tudok vigyázni magamra ha kell.
Benyit egy ajtón és egy szobát pillantok meg. Olyan mintha direkt nekem lett volna előkészítve. A bőrönd a szekrény tetején van. Biztos bepakolt már mindent az inas hiszen a gépem is kint van az íróasztalon. Keresztanya körbenéz és most először mosolyt látok az arcán.
-Hát ez lenne a szobád... Remélem elnyerte a tetszésedet. Ismerkedj a hellyel és hétre gyere le vacsorázni- kilép az ajtón én pedig odalépek és megölelem.
-Alig várom hogy veled éljek. Ez csodásabb mint képzeltem- megsimogatja a hátam.
-Ennek örülök. Vacsora után pedig elmehetsz sétálni ha szeretnél.
-Ezt megengeded?
-Nagyon vicces vagy. Sok dolgot csinálhatsz. Például iskolába is járhatsz- ezen meglepődök. Még életemben nem töltöttem el iskolában egy óránál többet. Az az egy is csak a magántanulói papírok és a félévi vizsgák miatt volt.
-Öhm... Rendben... Ha van internet a házban nagyon szívesen keresek egy sulit ahova beadom a jelentkezésemet- beszéd közben bemegyek de mire befejezem az ajtó már be van csukva.
Egy nagy sóhajjal a géphez ülök és szinte azonnal találok egy iskolát ami elnyeri a tetszésemet. Igaz Orléans mellett van de így is negyedóra busszal. Elküldöm nekik az adataimat és a vizsgaeredményeket és szinte azonnal adnak egy időpontot holnapra. Tájékoztatnak hogy miket vigyek magammal. Kicsit belemerülök az iskola történetébe hiszen az ilyesmi jobban leköt mint bármi más. Mire mindennel végzek már hét óra van így lemegyek az ebédlőbe ahol már meg van terítve de csak egy személyre. Inkább nem keresem meg keresztanyát csak leülök enni. Mikor felemelem a poharat megpillantok egy levelet.
"Én már ettem. A kertben vagyok szóval
ha elmész zárd be az ajtót
Keresztanya XXX"
Vacsora után szinte azonnal felveszem a farmerkabátomat és miután bezártam az ajtót elmegyek sétálni. Jó idő van így a kabát ujját kicsit feltűröm. Az egész város olyan ismerős hogy el se tudnék tévedni. De persze ahogy magamat ismerem biztos eltévedek. Egy pillanat alatt megüti az orromat a finom friss péksütemény illata így nem bírom megállni hogy ne vegyek valamit. Vettem két csokis macaron-t és leültem hogy elfogyasszam. Minden olyan idilli hogy az már túl tökéletes. És persze hogy ilyenkor jut eszembe hogy nincsenek barátaim. Az asztalnak támaszkodva bámulom az utcát és elkezdem számolgatni a macskaköveket. Mikor már olyan aprók hogy nem tudom megszámolni felállok és eldobom a szalvétát amin a sütik voltak. Mikor fizetek rákérdezek hogy vállalhatok-e valami munkát. A pincérlány elgondolkodik és bólint. Már holnap kezdhetek és naponta 17 frankot kereshetek (kb. 5000 Ft). Rábólintok és újra sétálásba kezdek. Imádom ezt a várost. Minden olyan könnyen megy. Ahogy elmerülök a gondolataimban valaki elsodor. Már csak annyit veszek észre hogy egy srác felsegít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése