Fontos!!!

Hali :3 remélem nem haragszotok érte de valahogy meguntam ezt a sztorit meg nem gondolkodtam hogy hogyan lehetne tovább vinni. na mindegy. most van egy ötletem amit remélem jobban le tudom írni meg minden.. majd kiteszem ide a linket és ha valakit érdekel az olvassa :) aki eddig olvasta ezt a blogot annak köszönöm és sajnálom hogy be kell fejeznem :( <3

Az a bizonyos vasárnap...

   Eddig nem értettem azokat az embereket akik azt mondják hogy az élet túl rövid és élvezni kell mert ha nem teszünk semmit csak elvesztegetünk minden percet. Na meg hasonló ostobaságok. Nem is tudom. Talán velem van a baj hogy ezt nem értem. Minden esetre jó ilyesmin gondolkodni ha már nem tudok aludni. Miért is tenném ha álmatlanul is forgolódhatok? Persze ez csak szimpla cinizmus. Tudom hogy mi vár rám szóval jobb lenne ha aludnék mert Perryn le fog fárasztani. Előre tudom. Az elválásunk sem volt épp barátságos szóval remélem minimum visszaadja a karkötőmet. A telefonomat nyomkodva beszélgetek pár osztálytársammal akik hozzám hasonlóan nem tudnak aludni. Alex mondjuk csak azért van fent mert ivott és az apja épp leordítja a fejét. Közben meg panaszkodik hogy mennyit tud dumálni az örege. Jót nevetek rajta de leteszem a telefont és inkább átmegyek gépre. Ott gyorsabban tudok írni mert még nem szoktam hozzá a gigahipermegaszuper okos telefonomhoz amit szintén Perrynnek köszönhetek. Ahogy beszélgetek velük hallom hogy a szobám előtt elhalad valaki. Ijedten kinyomom a gépet és felállok hogy megnézzem ki volt az. Mikor a folyosóra kilépek nem látok semmit csak pár sáros lábnyomot. Mivel nem akarok bajba keveredni nem megyek ki. A horrorfilmekben ilyenkor hal meg a főhős vagy valamelyik mellékkarakter. Azt hiszem nem kéne több filmet néznem. Végül lefekszek és zenét hallgatva elalszok.

Skillet- Monster

   Másnap mikor felébredek nagyjából fél kilenc körül jár az idő. Halkan kilépek a szobából de a lábnyomok már nincsenek ott ahol az este hagyta a gazdája. Nyelek egyet és köntösben lemegyek hogy készítsek egy kávét. Kinyitom az ablakot hogy kiszellőzzön a konyha a kávé erős illatától. Ahogy beáramlik a kellemesen hideg levegő megborzongok egy kicsit. Imádom az orléansi levegőt. Odahúzok egy széket és úgy kezdem el iszogatni a lágy krémes állagú meleg kávét. Most minden olyan csendes ahogy szeretem. Tökéletes pillanat hogy ne csináljak semmit. Jobb mint a nyári punnyadás a medencében ami az egyik kedvenc elfoglaltságom. De ez sokkal jobb. A hideg ellen meg tudom védeni magam úgy hogy felöltözök de a nyári meleg ellen nem tudok védekezni azzal hogy levetkőzök. Elmosolyodva kortyolgatom a kávét és ilyesmin elmélkedek. Az viszont eszembe se jut hogy mostanában alig olvastam. Már hiányoznak azok a kalandok. De most vannak saját kalandjaim. Miért olvasnám Poe fájdalmas és sötét szerzeményeit ha átélem a saját fájdalmas és sötét élményeimet? Bár nem tudom hogy Sylvia Plath hogy élte volna meg ezeket a dolgokat. (Lehet hogy én is a sütőben végzem.) Vagy épp Neil Gaiman híres karaktere Coreline. Most elképzelem hogy a másik világba lépve zombikra bukkan. De talán Neilnek eszébe se jutna szegény lányt ilyesminek kitenni. Miért jutnak ilyesmik az eszembe? A filmek mellett az olvasást is abba kéne hagynom. Lassan a gondolataimat németül vagy olaszul hallom majd a sok nyelvóra miatt. Vagy csak meghibbantam ebben a fejetlenségben ami jelenleg körülvesz. Jó érzés kicsit lazítani de ahogy ismerem a ház lakóit nem élvezhetem ezt sokáig. Legnagyobb meglepetésemre nem következik be hogy valami megszakítja a gondolataimat. Az utolsó kortyot is lenyelem és felállok hogy elmosogassam a bögrét amiből ittam. Mosogatás közben belép keresztanya aki elég nyúzott.
-Remélem tudod hogy hosszú napom volt tegnap?- leül és a tenyerébe temeti az arcát- valaki sáros cipőben végigment a folyosón és nem tudjuk ki volt az. Te nem láttál semmit?
-Nem láttam. De hallottam. Nem akartam bajba kerülni szóval inkább nem mentem ki hogy megnézzem mi az.
-Nagyon jól tetted. Talán tényleg nincs veszve semmi- mosolyogva néz rám. Látom rajta hogy megkönnyebbült csak mert szófogadó vagyok. A hajamba túrok kicsit.
-Keresztanya.. Perryvel elmegyünk sétálni.. Hozzak valamit a városból?- meglepettség csillan a szemében.
-Nem kell semmi... De miért sétálgatsz Perrynnel?- kérdezi és elmosolyodok.
-Csak barátkozok vele- próbálok biztató lenni de gyanakodva méregetni kezd és hümmög.
-Barátkozol vele? Eddig utáltad.
-Miért tartod számon a kapcsolatomat Perryvel? Vagyis... Perrynnel...
-Szóval becézgeted?- gúnyosan elmosolyodik.
-Tudod hogy értettem...- lehajtom a fejem és kezdek összezavarodni.
-Mindegy. Legalább nem azzal az árulóval vagy- eláll az utamból és elindulok a szobámba hogy felöltözzek.

   Gyorsan felfogom a hajam egy csattal és már indulok is. Elég hideg van szóval szerencse hogy rétegesen öltöztem fel. Ahogy végigsétálok az utcákon látom hogy minél beljebb érek a városban annál kihaltabb minden. A főtéren egy lélek sincs és meglátszik mert szinte semmi sincs csak egy híd a Loire folyó felett és egy hatalmas szobor ami Jeanne d'arc tiszteletére készült. Elvégre innen származott vagy mi. A híd tetején állva figyelem a folyót ami csendesen folyik és csak azt lehet hallani. Semmi mást. Perryn halk lépteit így is meg lehet hallani. Felé pillantok és látom hogy jó kedve van. Igazítok egyet a dzsekim ujján és nagyot sóhajtva figyelem ahogy fellép a hídra.
-Azt hittem el se jössz a tegnapi után- vigyorogni kezd én pedig ismét felsóhajtok.
-Tudni akarom hogy mi folyik itt- a hídnak támaszkodok és a vízre pillantok. Egy percnyi csend lesz úrrá a főtéren mivel mi ketten nem mozdulunk és nem is beszélünk. Perryn meredten bámul engem én pedig a vizet.
-Túl sok dolgot kell tudnod és túl sok lenne a mondanivalóm számodra. Legyen elég annyi hogy csúnya balhé lesz és csak rád számíthatunk- ez a pár mondat visszhangzik a fejemben de nem reagálok. Igyekszek megemészteni a hallottakat. Egyet bólintva nyugtázom hogy értettem. Vagy legalábbis hallottam. Mellém sétál és ő is a vízre pillant. Túl nagy a hatásszünet a párbeszédben így próbálok keresni pár szót ami ide illik. Valahogy semmi sem jön össze. Egy épkézláb mondat sem hagyja el a szám így csak némán állunk egymás mellett. Fura de ezzel is sokat mondunk egymásnak. Végül Perryn felém fordul és a karkötőmet felém nyújtja.
-Köszönöm- mondom halkan és elveszem tőle. Egy pillanatra összeérnek az ujjaink. Érzem hogy milyen meleg és elmosolyodok.
-Tegnap elhagytad- mondja és ezzel el is tereli a gondolataimat a keze melegéről.
-Tudom.. Én dobtam el..
-Na igen.. Nem volt valami szép az a búcsú- mondja halkan én pedig felpillantok rá.

-Elég bunkó voltál- feljebb húzom a sálat hogy valamennyire megvédjem a széltől.
-Nem érted a viccet. Erről nem én tehetek- megvonja a vállát és egy követ dob a folyóba- Egész este ez járt a fejemben. De gondolom inkább el se mondjam. Tudom hogy nem csípsz de barátkozz meg a gondolattal hogy az életed része leszek. Engem bíztak meg hogy vigyázzak rád és ez nagy megtiszteltetés számomra. Egy alapos kiképzés után te leszel a vezére az egyik csapatnak. De neked kell döntened hogy kikhez csatlakozol.
-Nem fogok harcolni- jelentem ki nyíltan és világosan- Nincs miért harcolnom. Pár emléken vagy keresztanyán és Colinon kívül semmim sincs. Csak pár haver és te...
-Ezekért sem akarsz harcolni?
-Azt se tudom hogy mi miatt kéne harcolnom.
-Tudom hogy nevetségesen hangzik de a zombik ellen. A szüleid miatt...
-A szüleim?- erre felkapom a fejem- Mi van velük?
-Már ők is azok. És ha nem állítjuk meg őket akkor mi is azok leszünk...
-Emberként sem jobb az élet... Ha zombik lennénk legalább nem kéne szenvednünk és nem fájna semmi. Az emberek csak pusztítják magukat amíg a zombik próbálnak élni.
-Ezzel mire célzol?- látom rajta hogy nem fogja fel amit mondani akarok.
-Inkább élek zombik közt mint olyan emberek közt akik nem értékelnek semmit.
-Nem lehet hogy mi ketten rossz helyen vagyunk? Mert én is ezt érzem- mélyen és komolyan néz a szemembe ami meglep. A gyerekes és vidám tekintet helyett inkább komor és bánatos. Vagy a téma vagy az emlékei miatt változott ekkorát.
-Már elmehettél volna ha ezt érzed- válaszolom alig hallhatóan de ő így is érti. Nem válaszol csak a vízre pillant. Ebből tudom hogy nem kéne erőltetni a témát. De akkor miről beszélgessünk? Zombikról és harcról nem akarok beszélgetni mert megrémiszt hogy ez a valóság. Másoknak fura és szokatlan. Bár még nekem is. Talán ez az első alkalom hogy elhiszem azokat a meséket amiket régen olvastam. Én vagyok Piroska akit meg akar enni a farkas? Én vagyok Hamupipőke akinek a bálra egerek készítik a ruháját de végül a tündér segítségével jut el álmai báljára? Én vagyok Wendy akit elvisz Pán Péter egy varázslattal teli világba ahol tündérek sellők és kalózok vannak? Nem! Ezeknek a meséknek boldog a vége de az én mesém nem ér véget azzal hogy megment a vadász vagy hogy az üvegcipő illik a lábamra esetleg azzal hogy hazamegyek és rájövök hogy felnőni igenis klassz dolog. Én meghalok és nem írja meg senki a kalandjaimat. Hiszen csak egy ember vagyok akinek ez a sorsa. Ez az én világom és nem akarom hogy ez megváltozzon.

   Végül egy sóhaj töri meg a csendet. Perryn az. Még mindig a vizet figyeli bár semmi izgalmas nem történik benne. Lehet hogy ő is hasonló gondolataival küzd ahogy én. Mindegy is. Nem gondolkodok ezen mert még a végén megsajnálom. A közelben lévő szoborra pillantok és elmosolyodok. Egyszer anya elhozott és én felmásztam rá. Szinte látom magam előtt ahogy kapaszkodok. Ez már csak egy emlék marad. Ahogy minden más is.
-Figyelj Odetta... Egy ideje azon gondolkodok hogy miért te vagy az egyetlen reményünk.. Hiszen te nem is akarsz harcolni- érzem hogy engem néz de nem fordulok felé.
-Perryn ne haragudj de ez a téma most nem alkalmas... Megmondtam hogy nem és reméltem hogy ezzel lezártam ezt az egészet- felé fordulva kicsit elszámolom magam és majdnem nekimegyek de szerencsére elkap.
-Figyelj oda- mondja szigorúan és egy lépést tesz hátra- Ha nem akarsz harcolni akkor rendben. De ne gyere hozzám sírni ha Colin vagy a keresztanyád meghal. Vagy esetleg a kis barátaid- lenézek a földre és az ajkamat kezdem harapdálni.
-Lehet hogy hiányoznának...- pár percig ismét néma csend lesz. Ez így nem jó. Kell valami alapzaj mert zavaró hogy semmit se lehet hallani csak azt hogy mi beszélgetünk. Perryn a haját kezdi igazgatni én pedig figyelem a mozdulatot.
-Olyan kár hogy te is olyan idióta lettél mint a többiek. De ez ellen már nem tehetek. Neked kell döntened- sóhajtva hátat fordít és elindul.
-Miért mész el?- kérdezem halkan.
-Mert semmi értelme hogy maradjak. Nem tartjuk egymást barátnak ráadásul nem egyeznek az értékeink. Mától nem nyaggatlak többet. Tedd azt amit jónak látsz- nem áll meg csak végigmondja amit akar miközben lassan eltűnik. Valahogy rosszul esik amit mondott. Miért ne tartanám a barátomnak? Igaz hogy kiakaszt de ő az egyetlen aki választ ad a kérdéseimre. De ha menni akar akkor menjen. Ki tudja. Lehet hogy jobb is ha nem kedvelem meg jobban. Jelenleg Colinnal járok.

Egy nyugodt hétvége.. mégsem...

   Másnap hulla fáradtan értem haza és nagyjából azóta hallgathatom hogy milyen felelőtlen és önző vagyok. Keresztanya persze megtudta hogy kiszöktem de nem Perryn köpött be hanem az inas. Kezd elegem lenni belőle. Ahogy hallgatom keresztanyát segítek neki a kertben a virágok körül. A kert tele van különleges és ritka virágokkal amiket még nem láttam. Ezért is szeretem ezt a helyet. Megnyugtat az édes illat és a sok vidám szín.
-Odetta figyelj oda!- kiált hirtelen keresztanya és csak arra kapom fel a fejem hogy vérzik az ujjam.
-Jaj.. Bocsánat..- mondom ijedten és egy zsepivel felfogom a vért.
-Várj..- letép egy levelet és ügyesen hozzáerősíti az ujjamhoz- Estére már nyoma se lesz. Csak vigyázz magadra.
-Köszönöm.. Azt hiszem teljesen máshol járok fejben.
-Elképzelhető.. Hozok teát és kiülünk a pavilonba. Pihenünk egy kicsit- mosolyogva feláll én pedig a virágokra pillantok. Mind olyan szép és különleges. Ahogy ott ülök és csak bámulok a színes virágerdőre eszembe jut hogy milyen volt az este és hogy mik történtek. Perry furcsán jó fej volt. Alex totál részeg. Colin pedig folyton eltűnt. Ez mondjuk jól jött hiszen megismertem a suliból mindenkit. Mind olyan kedves és nyitott. Mindenkinek volt hozzám pár kedves szava. Főleg a lányokkal beszélgettem mert ők voltak a józanabbak. Viszont megtudtam hogy ez mindig így megy. Mire észbe kapok keresztanya már a pavilonban ül és rám vár. Gyorsan leporolom magam majd odasétálok. Nincs túl jó idő így a pavilonba betett az inas egy fűtőtestet. Szerintem elég lett volna ő fűtőtestnek.
-Ugye nem csináltál tegnap semmit?- kérdezi miközben én helyet foglalok.
-Nem.. Csak szórakoztunk. És megismertem azokat akik a suliba járnak- látom hogy rosszalló pillantását nem veszi le rólam így megpróbálom terelni a témát- Egyre rosszabb az idő- motyogom majd a teámat bámulom mintha valami érdekes dolog zajlana a csésze mélyén.
-Lassan itt a tél- mondja de semmi érzelmet nem érzek a szavaiban. Akaratlanul felpillantok rá.
-Még nem láttam a kertet télen. Biztos nagyon szép.
-Igen. De ezek a virágok télen is ilyenek és még a hó sem fedi el őket- belekortyol a teába és én is így teszek.
-Kérdezhetek valamit?- kérdezem bizonytalanul hiszen tudom hogy nem lenne szabad.
-Egy kérdésed lehet és semmi több- válaszolja én pedig elkezdek gondolkodni hogy hogyan tudnám megfogalmazni az egyetlen kérdést ami a legjobban érdekel. Sóhajtok egyet ezzel is időt nyerve.
-Mi folyik ebben a házban?- ez nagyjából fedi az összes kérdést amit mellékesen kellene még feltennem. Keresztanya lecsapja a csészét és a teája fele kilötyög. Elég hangos így megremegek.
-Erre nem szándékozok választ adni és el is felejtheted hogy valaha elmondom neked.
-Te mondtad hogy válaszolsz egy kérdésemre és ez az egyetlen kérdés amit fel akartam neked tenni. Azt álmodtam hogy egy zombiszerű lény felém közelít és a tó vizében a tükörkép olyan volt mint apa. Amikor idejöttem aznap nem volt tükörképem amikor belenéztem..
-Nem álmodtad!- a szavamba vágva kiabál- Megszegtél egy szabályt és majdnem meghaltál. Odetta tűrhetetlen a viselkedésed. Kiíratlak az iskolából hogy azok a vadállatok ne vigyenek bele a rosszba..
-Ha tudni akarod már közéjük tartozok. Ez ellen nem tehetsz semmit- mondom kicsit bunkóbb hangon mint kéne- Szeretem Colint és nem szólhatsz bele.
-De igen beleszólok mert nálam laksz. Colin az ellenséged ezt jegyezd meg. Nem szereted. Nem szeretheted!
-Hát ez kész- sóhajtok dühösen és felállok- Akkor hazamegyek.. Vagy mondok jobbat. Colinhoz költözök- határozott léptekkel elindulok a ház felé. Ahogy belépek minden ajtó és ablak bezáródik.
-Nem mész sehova!- mondja egy hang. Az irányába pillantok és az inassal nézek farkasszemet. Érzem hogy nagy bajban vagyok hiszen ha ezt ő mondja akkor csak rosszat jelenthet. Nem mész sehova! Ez az egy mondat visszhangzik a fejemben miközben igyekszek összekapni magam hogy meg tudjam védeni magam ha kell. De beszélni se tudok mert valami fojtó érzés lesz rajtam úrrá így tudom hogy semmi esélyem. Az inas csak gúnyosan mosolyog azon hogy eddig milyen nagy volt a szám most meg milyen szerencsétlen vagyok. Elém lép én pedig reflexből hátrálni kezdek. Mit akar tőlem? Meg akarom kérdezni de nincs hozzá elég erőm.
-Hát gratulálok! Még hogy te fogsz majd segíteni. Jó vicc- nevet majd hátat fordít- Keresztanyád lehet hogy megbolondult. Magadra sem tudsz vigyázni.
-Maga.. miről beszél?- szakad ki belőlem végre de ezt is alig tudom kinyögni.
-Arról hogy te vagy az aki megszabadít minket ettől a rémálomtól ami ebben a városban folyik- válaszolja én pedig összeszedem magam.
-Miért? Mi folyik a városban?- mire választ kaphatnék a kérdésre keresztanya belép és nagyon dühösnek tűnik.
-Hagyd őt békén! Odetta te meg menj fel a szobádba!- nem is kell több. Azonnal felrohanok és bezárkózok a szobámba. Azt se tudom mit tegyek. Lefekszek az ágyra és bámulom a plafont. Nem bírom feldolgozni az infókat. Mi az hogy én szabadítom meg egész Orléans-t a gondjaitól? Teljesen elmerülök a gondolataimban mikor az ablak felől zörgést hallok. Valaki be akar jönni. Felállok és az ablakhoz sétálok. Mikor megpillantom Perryn-t kicsit megnyugszok bár ez ritka pillanat mert általában felkapom a vizet. Kinyitom neki az ablakot ő pedig egy mozdulattal beugrik.
-Miért vagy itt?- kérdezem köszönés nélkül.
-Keresztanyád szólt hogy gáz van. Idejöttem hogy megnézzem jól vagy-e.
-Jól vagyok.. Mondjuk..- lehajtom a fejem- Tudsz rólam mindent.. ugye?- kicsit kapkodom a tekintetem mert zavar minden ami ma történt.
-Tudok.. És elmondok mindent csak nem kéne itt lennünk. Még valaki félbeszakít minket mint általában- válaszolja én pedig egyetértően bólintok.
-Akkor hova menjünk?- oldalra döntöm a fejem és próbálok olvasni az arckifejezéséből.
-Most már nem viszlek sehova. Próbálj meg pihenni és holnap gyere a főtérre a nagy szoborhoz. Ott mindent elmondok.
-Egy főtér nem forgalmas?
-Igen. De nem itt. Az emberek rettegnek így nem lépnek sűrűn a főtér területére.
-És most elmész?- nem tudom miért kérdeztem de totál félreérthető.
-Azt akarod hogy maradjak?- félmosolyt villant és leül- Rendben. Mit szeretnél?- felnéz rám én pedig tanácstalanul összefonom a karom magam előtt.

-Igazából magam sem tudom.. De nem akarok most egyedül lenni- egy nagy sóhajjal leülök az ágyamra.
-Colin gondolom nem jöhet át..
-Perryn.. Légyszi ne provokálj!- figyelmeztető pillantással nézek a szemébe.
-Jó.. De ha egyszer a pasid miért nem vele vagy?- mérgesen nekivágok egy párnát.
-Tudod hogy mi van. Még csak az hiányozna hogy Colint meglássa az inas.. vagy keresztanya..
-Elég kemény dió. De tudom hogy nem vagy hülye. És azt is hogy Colin nem érdemel meg téged..
-Fogd be! Nem tudod hogy milyen szerelmesnek lenni ráadásul azt sem tudod hogy milyen egy normális emberi kapcsolat- kezdek mérges lenni pedig már azt hittem hogy normálisan el tudok beszélgetni vele.
-Gyűlölöm az embereket- megvonja a vállát majd az ékszerekre pillant amiket az asztalomon hagytam- látom eltaláltam az ízlésedet.
-Mert buzi vagy- vonom meg hasonló hanyagsággal a vállam ő pedig felnevet.
-Nem vagyok meleg. Csak van egy barátom aki ért az ékszerekhez. És lány. De bebizonyítom neked hogy nem vagyok meleg- leül mellém az ágyra én meg reflexből felállok.
-El is felejtheted! Nekem barátom van.
-Hát én meg leszarom. Azt hiszed hogy kellenél nekem? Amíg nem hagyod abba a kis színjátékot hogy menő vagy és mindenki imád téged nem is próbálkozok nálad- ő is feláll majd az ablakhoz lép. A szavai nagyon megsértettek. Főleg hogy igaza van.
-A holnap még áll?
-Hát hogy ne. Úgy áll mint Alexnek és Colinnak rád- mondja lazán majd kimászik. Lesokkol amit mond és legszívesebben megfojtanám. Az ablakhoz sietek és megpróbálom fejbe dobni egy ékszerrel ami a kezembe kerül. Kár hogy a legszebb karkötőt találom meg de gondolkodás nélkül utánahajítom.
-Rohadj meg Duval!- kiáltom ő meg röhögve visszafordul és felveszi a karkötőt.
-Hasonló jókat neked is Ismay- erre becsukom az ablakomat és mérgesen a falhoz vágok egy párnát. Mit képzel magáról?! Bejön és összezavar a viselkedésével. Olyan pofátlan és bunkó. De a haja még mindig tökéletes. UTÁLOM!!!